Árpád
-2 °C
4 °C

Ők gyilkolták halomra az iskolás gyerekeket

2014.12.17. 20:26

A Talibán fotókat tett közzé azokról a terroristákról, akik pakisztáni iskolásokat gyilkoltak az ország történetének legbrutálisabb terrortámadásában. Az iskolába egy hátsó falon átmászva jutottak be. A gyerekeket halomra lőtték teremről teremre járva, több női alkalmazottat élve elégettek a diákok szeme láttára.

free

Legalább 132 gyermek és 9 felnőtt halt meg a támadásban, osztályról osztályra gyilkolták le a gyerekeket. A hét támadó közül egy felrobbantotta magát, az áldozatok többségét ez az öngyilkos merénylet ölte meg. A támadók célja nem a túszejtés volt, hanem az, hogy minél több diákkal végezzenek. Az iskolát a hadsereg tartotta fenn.

A tálibok a támadással elmondásuk szerint azt bosszulták meg, hogy a hadsereg offenzívát indított ellenük az Afganisztánnal határos észak-vazirisztáni törzsi területen. A pakisztáni Talibán szóvivője, Mohammad Khurasani bejelentette: több támadásra kell számítani. Azt mondta,

a pakisztáni hadsereg is végzett tálib harcosok családjával, ezért megérdemlik a bosszút.

Egy ajtó mögé bújt

A diákok az iskola dísztermében egy pályaválasztási előadáson vettek részt, ahova váratlanul félkatonai egyenruhába öltözött fegyveresek törtek be.

„Láttam, ahogy egy pár nagy fekete csizma közeledik felém, valószínűleg a pad alatt elbújó gyerekeket kereste” – mondta egy 16 éves diák, aki halottnak tettette magát, és a szájába tömte a nyakkendőjét, hogy ne tudjon sikítani. Mindkét lábát eltalálták a térde alatt.

Olyan mozdulatlanul feküdtem, ahogy csak tudtam, becsuktam a szemem, és vártam, hogy mikor lőnek meg megint. Olyan volt, mintha a halál közeledne felém.

– mondta. Miután a fegyveres kiment a teremből, megpróbált feltápászkodni, de csak átmászni tudott a szomszéd terembe.

Terrorizmus számokban

17 958 ember halt meg a terrorizmus áldozataként 2013-ban, az előző évhez képest 61 százalékkal, 2000-hez képest pedig ötszörösére nőtt az áldozatok száma. Az összes haláleset kétharmadáért négy szervezet, az Iszlám Állam, a Boko Haram, a Talibán és az al-Kaida volt felelős. Az áldozatok több mint 80 százaléka öt ország, Irak, Afganisztán, Pakisztán, Nigéria és Szíria között oszlik meg. Részletesen itt írtunk a globális terrorizmus-indexről, itt pedig a sokkoló novemberi terroradatokról: Egy hónapban kétszer annyi halott, mint szeptember 11-én.

Az ENSZ főtitkára, az Egyesült Államok és az Európai Parlament elnöke is élesen elítélte kedden a pakisztáni Pesavarban egy iskola ellen végrehajtott tálib terrortámadást, itt gyűjtöttük össze a világ vezetőinek nyilatkozatait.

Borzalmas volt, amikor megláttam az iskolatitkár égő holttestét. A székében ült, csöpögött a vér a testéből, miközben égett.

– emlékezett vissza. Miután egy az iskolában dolgozó katona holttestét is meglátta, egy ajtó mögött bújt el. Elvesztette az eszméletét, csak a kórházban ébredt fel.

Ennyi maradt az igazgatói irodából, ahogy az egyik támadó felrobbantotta magát:

Amikor a BBC tudósítója bejárta az iskolát a támadás után, ez a látvány fogadta:

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?