Alajos, Leila
19 °C
34 °C

Pusztított az IS merénylője Bagdadnál

2014.12.24. 14:25

Egy öngyilkos merénylő szerdán felrobbantotta magát az iraki főváros közelében, elvegyülve az Iszlám Állam ellen harcoló iraki kormánykatonák és az ugyancsak a dzsihadisták ellen küzdő szunnita milicisták között. Huszonhat embert ölt meg, 56-an pedig megsebesültek.

Az áldozatok elsősorban a Szahvaa (Ébredés) szunnita törzsi milícia tagjai voltak, akiknek a szervezete 2006-ban jött létre, és akkor csatlakozott az amerikai erőkhöz az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat iraki erői elleni harcra. Tagjai, vezetői, akiket a felkelők árulóknak tekintenek, gyakran válnak a kormányellenes erők célpontjaivá.

Milicisták egy csoportja a Bagdadtól mintegy húsz kilométerre lévő Madain város egyik katonai támaszpontja mellett gyűlt össze, hogy felvegyék a havi zsoldjukat. Az iraki kormány katonái közül is sokan ott voltak.

Az öngyilkos merénylő robbanóanyaggal a testére erősítve közéjük ment és felrobbantotta magát. Az eddigi jelentések szerint 26 ember vesztette életét, 56 pedig megsebesült , köztük milicisták és kormánykatonák egyaránt vannak.