Árpád
-2 °C
3 °C

Agyontapostak 35 embert a sanghaji szilveszteri utcabálon

2015.01.01. 07:38
A kínai tragédiát állítólag a tömegbe szórt, hamis amerikai dollárbankók váltották ki, az emberek agyontaposták egymást, csak hogy jusson nekik is belőle.

A belváros Bund nevű folyóparti sétányán hatalmas, főleg fiatalokból áló tömeg ünnepelte az újévet Sanghajban. A hírügynökségi jelentések ellentmondók a tragédia kiváltó okát illetően, egyes források szerint amerikai dollárra hasonlító papírpénzt szórtak a mulatozók közé, akik ettől megvadultak, és a kialakuló tömeghisztériában 35 embert egyszerűen agyontapostak. A Hszinhua állami hírügynökség szerint az áldozatok között sok a diák, akiket a helyszínen igyekeztek újraéleszteni a mentősök, de hiába. 45 sebesültet is el kellett látni. Több éve nem volt ilyen súlyos baleset Sanghajban (mti).

  • New Yorkban több ezer rendőrt helyeztek készültségbe szilveszterre, mivel a város vezetősége attól tartott, hogy az ünneplésből spontán tüntetés lesz, folytatva a fegyvertelen feketék lelövése elleni tiltakozások sorát. Hivatalosan senkin nem jelentett be demonstrációt az év utolsó napjára a Times Square-re, és amit éjfélkor leereszkedett a jellegzetes Waterford-kristálygömb, nyilvánvalóvá vált, hogy a tömeg ünnepelni ment az utcára, nem demonstrálni.
  • Brazília legnagyobb városa, Rio de Janeiro híres tengerpartján, a Copacabanán több mint egymillióan ünnepelnek, három színpadon több tucatnyi előadó és az Atlanti-óceánról fellőtt tűzijáték szórakoztatja a résztvevőket. 
  • Dubajban világrekordot döntöttek, amikor a Föld legmagasabb épületére a világ legnagyobb felületű fényreklámját szerelték. A 900 méter magas Burdzs Kalifa torony homlokzatán egy 70 ezer LED-ből álló táblán az ország vezetőit mutatták éjfélkor.
  • Bagdadban erre az éjszakára feloldották a több mint tíz éve érvényben lévő éjszakai kijárási tilalmat. A merényletek elkerülése végett a központba autók nem hajthattak be.
  • Indonéziában a közelmúltbeli tragédiák - az AirAsia légitársaság gépének lezuhanása és a közép-jávai földcsuszamlás - áldozatainak emlékére tekintettel visszafogottan ünnepeltek az emberek. A fővárosban a megszokott szilveszteri fesztivál előtt a városvezetés tömeges imádkozást szervezett. Több városban semmilyen ünnepséget nem rendeztek.
  • Litvánia az euró bevezetésével ünnepli az új évet. A balti ország a 19. tagja az eurózónának. Algirdas Butkevicius miniszterelnök volt az első, aki euróban vett ki készpénzt egy bankautomatából.
  • Giorgio Napolitano olasz elnök újévköszöntő beszédében megerősítette, hogy hamarosan lemond tisztségéről. Arra buzdította hazáját, hogy oldja meg égető gondjait, mint például a korrupció visszaszorítását és a fiatalok munkához juttatását.
  • A Dél-afrikai Köztársaság legnagyobb városának, Johannesburgnak Hillbrow nevű negyedében hagyománnyá vált, hogy fölöslegessé vált lakberendezési tárgyakat - bútorokat, de akár tűzhelyet, hűtőgépet is - dobnak ki magas épületek ablakaiból. A hatóságok - hogy elsorvasszák ezt a veszélyes szokást - három éve már karnevált rendeznek a városrészben. A városban egyébként már hosszú évek óta megszokottá vált, hogy szilveszterkor nagyon sok kisebb súlyú bűncselekményt és vandál tetteket követnek el.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?