Dániel, Daniella
17 °C
30 °C

Kiújultak a harcok Pakisztán és India között

2015.01.06. 09:33

Ezrével menekülnek a polgári lakosok az India és Pakisztán között megosztott Kasmír tartomány indiai részéből a harcok kiújulása miatt, írja az MTI.

Mintegy hatezer civil hagyta el otthonát helyi idő szerint hétfő este, miután az összetűzések lakott területekre is kiterjedtek. Múlt héten, a harcok fellobbanása után négyezren menekültek el a térségből.

Az elmúlt héten legkevesebb tíz indiai és pakisztáni katona és civil veszítette életét a fegyveres erőszak miatt. Egy szemtanú szerint a pakisztáni csapatok nagy hatótávolságú fegyvereket használnak. Ilyen intenzív tüzérségi párbajra, mint a mostani, még nem volt példa a térségben.

A feszültség azután nőtt meg a két ázsiai atomhatalom között, hogy Narendra Modi indiai miniszterelnök tavaly augusztusban felmondta a béketárgyalásokat. A határ egyes szakaszain október óta időnként fellángolnak az összecsapások.

Az erőszak kiújulása mindössze néhány nappal előzi meg John Kerry amerikai külügyminiszter tervezett indiai látogatását. A hónap második felében Barack Obama amerikai elnök is Indiába látogat.

A túlnyomórészt muzulmánok lakta Kasmír fel van osztva a nagyobbrészt hinduk lakta India és a zömmel muzulmán lakosságú Pakisztán között. 1947 óta, amikor India függetlenné vált, és Pakisztán létrejött, a két ország három háborút vívott egymással, ebből kettőt Kasmírért. Legutóbb 2003-ban kötöttek fegyverszünetet, de azóta is gyakoriak a fegyveres villongások a határ mentén.