Dániel, Daniella
17 °C
30 °C

New Yorkban is történhetne hasonló támadás

2015.01.08. 19:48
Kapcsolódnak-e valamilyen terrorszervezethez a párizsi terrortámadás elkövetői? – teszik fel a kérdést titkosszolgálatok, politikusok, biztonsági szakértők világszerte. Egyelőre feltételezés minden al-Kaida-szál, egyes szakértők teljesen elvetik a kapcsolatot, mások azt feltételezik: benne volt a terrorszervezet a párizsi támadásban.

A támadók a helyszínen utaltak az al-Kaidára (feltehetően az AQAP-ra, azaz az Arab-félszigeti szárnyra), amelyről ismert, hogy már korábban próbálkozott nyugati terrorcselekmények szervezésével. Ennek ellenére Nigel Inkster, a Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézetének munkatársa szerint „minden feltételezett kapcsolat egyelőre feltételezés, a francia hírszerzés szerint sincs egyértelmű, kapcsolatra utaló jel”.

Egyujjas tisztelgés, jemeni al-Kaida

Inkster kiemelte: Cherif Kouachiról kiderült, hogy európai harcosokat verbuvált az iraki al-Kaidába, amiből az Iszlám Állam kinőtt. „Nem világos továbbra sem, hogy magányos farkasok támadásáról, vagy kívülről, az AQAP vagy az ISIS által megtervezett és irányított művelet történt-e. A fegyelmezett, professzionális kivitelezés olyan szintű kiképzésről tanúskodik, ami általában nem található meg a magányos farkasoknál” – írta.

Több szemtanú is azt mondta, hogy a támadók egyértelműen az al-Kaidát emlegették. Egy szemtanú egészen pontosan azt hallotta, hogy a támadók egyike azt kiáltotta: „Mondjátok meg a médiának, hogy a jemeni al-Kaida tette."

Egy olyan egyujjas tisztelgés is látszik a támadókról készült felvételeken, amiket az Iszlám Állam fegyvereseiről készült videókon is látni lehetett, de más iszlamista csoportok tagjai is használták a Közel-Keleten és Észak-Afrikában. A videón azonban a Charlie Hebdo egyik támadója a jobb keze helyett a balt mutatja fel.

New Yorkban is történhetne hasonló

Stéphane Charbonnier, a Charlie Hebdo szerdán agyonlőtt vezető szerkesztője rajta volt az al-Kaida magazinjának egy nemrég megjelent számában kiadott halállistán. A listán, amelynek a mottója „Naponta egy golyó az agyba a hitetleneket távol tartja”, Charbonnier mellett szerepel még Kurt Westergard, a dán Mohamed-karikatúrák szerzője, aki már túlélt egy merényletet, Flemming Rose, a karikatúrákat kiadó Jyllands-Posten szerkesztője, Lars Vilks, egy svéd művész, akit egyszer már szintén megpróbáltak megölni iszlamisták, Geert Wilders, a holland iszlámellenes Szabadságpárt vezetője, és Salman Rushdie író is.

New Yorkban is történhetne hasonló támadás – mondta a New York Daily News szerint John Miller, az amerikai város rendőrségének terrorelhárításért felelős helyettes megbízottja. „Ez a fenyegetés soha nem tűnt el teljesen. Az Iszlám Államhoz hasonló csoportok rafinált propagandaszárnya képes meggyőzni embereket, hogy merényleteket kövessenek el anélkül hogy kapcsolatban állnának az anyaszervezettel” – magyarázta.

Mike Morell, a CIA volt helyettes igazgatója szerint a támadás tele van az al-Kaida részvételére utaló nyomokkal. „Nagy a valószínűsége, hogy a jemeni al-Kaida irányíthatta a támadást, ami 2009 óta az első nyugati merényletük lenne” – mondta. Kiemelte: mindig nehéz döntés a biztonsági szolgálatoknak, hogy a gyanús személyeket azonnal elkapják-e, vagy csalinak használva megpróbáljanak rajta keresztül szintén potenciális terroristákhoz eljutni.