Judit
2 °C
7 °C

Több túsz el tudott bújni a bolt hűtőkamrájában

2015.01.10. 19:54 Módosítva: 2015-01-10 21:40:23

A kóserbolt mali származású, muszlim alkalmazottja segített elbújni több túsznak is a bolt hűtőkamrájába a párizsi túszejtés kezdetén, állítja a BFM-TV és a Le Parisien. A csütörtökön egy rendőrnőt is meggyilkoló Amédy Coulibaly Kalasnyikovval tüzelve rontott be a boltba, a lövések elől pedig egy férfi a hároméves fiával és még három, más források szerint négy ember menekült le az alagsorba a hátsó lépcsőn.

Lassana Bathily azt mondta, hogy látta a felé rohanó embereket, ezért segített nekik bejutni a szobába, és a villanyt, valamint a hűtést is lekapcsolta, ő azonban kiment, és állítása szerint egy teherlift segítségével ki tudott jutni a boltból, majd az üzlet elrendezését is fel tudta vázolni a rendőröknek. A Le Parisien azt írta, hogy a túszok a kamrából telefonon kapcsolatba tudtak lépni a rendőrökkel, kiszabadulva pedig megköszönték a bolt alkalmazottjának a segítségét.

Egy másik verzió szerint a túszejtő észrevette, hogy többen hiányoznak, ezért leküldött az alagsorba egy foglyot, hogy hozza fel a többieket. A túszt azzal fenyegette meg, hogy mindenkit megöl, ha nem hozza fel a boltba a bújkálókat. Ennek hatására mindenki elhagyta a hűtőkamrát (vagy egy másik búvóhelyet).

A túszok szerint Coulibaly nyugodtan beszélt mindenkihez. Megkért mindenkit, hogy mutatkozzon be és mondja el, honnan jött, mivel foglalkozik. A terrorista a túszoknak azt mondta, hogy korábban megölt egy rendőrt és felkészült a halálra. Azt is mondta, hogy a barátnője most nincs vele. Az egyik túlélő azt mondta: "Mindannyian meg voltunk győződve arról, hogy mi is meg fogunk halni".

  A túszokkal beszélgetve Coulibaly az Iszlám Állam propagandavideóin is hallható érveket sorolta: a franciák és az európaiak hitetlenek, elnyomásban tartják a bevándorlókat, a nőket pedig megszégyenítik és meggyalázzák.

Más túszok a Francetv Infónak  arról számoltak be , hogy a túszejtés kezdetén az egyik férfi megpróbálta megszerezni Coulibaly egyik fegyverét, de a támadó agyonlőtte. A többi túsznak azt mondta, robbanószerek vannak nála, és nem fél meghalni. A rendőrök végül 17 óra után indítottak akciót, és megölték a túszejtőt, aki négy embert ölt meg még a boltba érkezésekor.

A pénteki túszejtésekről és a rendőri akciókról bővebben itt olvashat, összes cikkünket a Charlie Hebdo elleni támadásról és az utáni kezdődő hajszáról, túszejtésekről pedigitt olvashatja vissza.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?