Judit
3 °C
7 °C

Itt a bizonyíték, hogy nem halt meg Castro

2015.01.13. 13:32 Módosítva: 2015-01-13 13:34:05

Négy nappal azután, hogy Twitter-bejegyzésekre hivatkozva több lap is Fidel Castro halálhírét keltette, a kubai állami televízió azt jelentette, hogy a volt kubai elnök levelet írt a Havannában tartózkodó Diego Maradonának.

A Telesur tévéadó képeket mutatott a visszavonult labdarúgósztárról, amint egy Castro által aláírt, négyoldalas levelet tart a kezében, írja az MTI. Maradona a Telesurnak elmondta, hogy a levélben a globális kőolajkeresletről, az Egyesült Államokban fogva tartott három kubai hírszerző ügynök közelmúltbeli szabadon engedéséről és a baloldali irányultságú latin-amerikai országok csúcstalálkozójáról volt szó. Az elmúlt három hónapban ez volt az első alkalom, hogy Fidel Castrótól származó üzenetről számolt be a média.

Kuba egykori vezetője legutóbb egy évvel ezelőtt jelent meg a nyilvánosság előtt. A 88 éves Castro egészségi állapotáról szóló legutóbbi találgatásoknak különösen az adott alapot, hogy a tavaly év végén bejelentett, Washington és Havanna közötti történelmi jelentőségű közeledés ellenére is teljesen láthatatlan maradt a kubai médiában.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?