Csilla, Noémi
11 °C
28 °C

Börtönből nyert választást a szexbotrányba keveredő politikus

2015.01.14. 20:15
529684 127396954103495 723693795 n
Fotó: Facebook

Joseph D. Morrissey-t azzal nem ér vádolni, hogy szürke politikus: a Virginia állambeli képviselő a 17 éves titkárnőjével folytatott viszonya és a nőről készült képek miatt került börtönbe, elítélése után lemondott, majd a saját helyére kiírt időközit a börtönből kényelmes fölénnyel megnyerte.

Az AP szerint ráadásul a korábban demokrata politikus korábban verekedésbe is keveredett, de választói azt is elnézték neki. Az is előfordult, hogy kézifegyverrel hadonászott az állami képviselőházban, miközben a fegyvertartás szigorítása mellett érvelt. Az 57 éves nőtlen férfinak három nőtől három gyereke van. „Az embereket a teljesítményem érdekli. Senki nem dolgozott keményebben a választóiért, mint én” – kommentálta a választási eredményt.

Morrissey azzal indokolta sikerét, hogy „az emberek nem szeretik a negatív kampányokat”. Az ítélet után a Demokrata Pártból kilépve Morrissey függetlenként indult, kampányolni a börtönből járt ki, elektromos nyomkövetővel hagyhatta el napközben az intézményt.

A politikus mindkét nagy párt szívesen távolítaná el a képviselőházból, ehhez a 100 képviselő kétharmadának szavazatára lenne szükség. Utoljára 1876-ban történt ilyen Virginiában. Morrissey erre azt mondta, az emberek, és nem a politikusok határozzák meg, ki képviselje őket.

A 17 éves áldozat terhes ugyan, de állítja: valójában nem feküdtek le Morrissey-vel. „Ő az egyetlen ember, aki bármilyen tiszteletet, kedvességet, támogatást nyújtott nekem” – mondta a nő a politikusról.