Luca, Ottilia
-4 °C
3 °C

6000 IS-harcost öltek meg nyugatiak

2015.01.23. 11:02

Több mint 6000 Iszlám Állam-harcost ölt már meg a nyugatiak koalíciója, köztük a terrorszervezet felsővezetésének a felét, közölték amerikai diplomáciai tisztségviselők a CNN-nel. Az Egyesült Államok vezette akcióban megölt IS-harcosokról korábban még becslések sem voltak.

A harcosok többségét Irak és Szíria területén, légitámadásokkal ölték meg. A bagdadi amerikai nagykövet szerint a légi csapások hatása pusztító volt, egyes becslések szerint az IS harcosainak a kétharmadát, mások szerint a harmadát sikerült már megölni. Ugyanakkor szakértők szerint az Iszlám Államnak sok változó lojalitású támogatója is van, akiket egy erős toborzó kampánnyal bármikor maguk mellé állíthatnak, és akkor 31 ezerre növelhetik a harcosaik számát.

„Részt vettem egy olyan háborúban, ahol számoltuk az ellenfél halottait, és azt elvesztettük” – kommentálta a 6000 halott harcosról szóló hírt Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter, aki nem erősítette meg a CNN-nek mondott számot, de azt elismerte, hogy ezreket öltek már meg. Hagel ezzel a mondattal a vietnami háborúra utalt, ahol egy gyalogsági osztag vezetőjeként szolgált.

Az Iszlám Állam elleni akció következő legfontosabb célja, hogy elvágja az utánpótlási útvonalakat Moszul körül, amely a terrorszervezet nem hivatalos fővárosa.