Luca, Ottilia
-4 °C
3 °C

Félti az életét a Nisman-krimibe keveredő újságíró

2015.01.25. 09:46

Félti az életét, ezért elhagyta Argentínát az az újságíró, aki elsőként számolt be Alberto Nisman ügyész haláláról, írja a Reutersre hivatkozva az Alarabiya.net.

Damian Pachter azt állítja, hogy a telefonjait lehallgatják, és az élete veszélyben van. „Csak akkor térek vissza, ha a forrásaim szerint javul a helyzet Argentínában. Nem hiszem, hogy erre a mostani kormány alatt lenne esély” – mondta. Mást nem mondott, azt sem árulta el, hova utazik.

A 51 éves Nismant hétfőn találták holtan az otthonában, néhány órával azelőtt, hogy a kongresszus meghallgatta volna az AMIA Buenos Aires-i zsidó központ elleni 1994-es merénylet ügyében. A támadásban nyolcvanöten haltak meg.

Az ügyész Cristina Fernández de Kirchner argentin államfőt vádolta meg azzal, hogy Irán érdekében akadályozta a nyomozást. Állítólag olyan telefonbeszélgetésekről készült hangfelvételek kerültek a birtokába, amelyek szerint Kirchner rendszere és az argentin hatóságok jól jövedelmező kereskedelmi szerződések fejében az elmúlt években engedtek az iráni zsarolásnak.

Irán és Argentína 2013-ban írt alá emlékeztetőt az AMIA elleni merénylet ügyében nyomozó vizsgálóbizottság felállításáról. A megállapodás azóta sem valósult meg.

Az 51 éves Alberto Nisnant 2004-ben Nestor Kirchner akkori államfő, a jelenlegi elnök férje nevezte ki, írta az MTI.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!