Zoltán
10 °C
21 °C

Ha megölnek, tudni fogjátok, hogy ki tette

2015.01.26. 20:29 Módosítva: 2015-01-26 20:29:42

Bill Browder, a Hermitage Capital vezetője a Guardiannek azt mondta, a Kreml azzal fenyegette, hogy megöli őt. Az üzletember előbb Oroszország legnagyobb külföldi befektetője volt, majd rövidesen Vlagyimir Putyin egyik legnagyobb kritikusává és ellenségévé vált.

Browder több mint egy évtizeden keresztül élt Moszkvában és vezette a Hermitage Capitalt, 2005-ben azonban nemzetbiztonsági fenyegetésre hivatkozva kitiltották az országból – azzal vádolták, hogy adót csalt. Szerinte azért üldözték el, mert fenyegetést jelentett a korrupt politikusokra és bürokratákra nézve.

Az üzletember oroszországi jelenléte annyira zavarta a helyi elitet, hogy ügyvédjét, Szergej Magnitszkit előbb börtönbe zárták, ahol megtagadták tőle az orvosi kezelést (az ügyvédnek hasnyálmirigy-gyulladása és epeköve volt), majd csaknem egy teljes évvel azután, hogy rács mögé került, az őrök halálra verték. Magnitszki 37 éves volt, házas, és két kisfiú édesapja. 

Ha Magnitszki nem lett volna az ügyvédem, még mindig élne. Ha nem ő lett volna az emberem, még mindig élvezhetné az életet, az apaságot, és törődhetne a feleségével

– mondta Browder, aki azt is elárulta: kitiltása óta több alkalmazottját és ügyvédjét is zaklatták vagy bántalmazták már.

Bizarr módon, 2013-ban, távollétében az üzletembert és már halott ügyvédjét is börtönre ítélte egy orosz bíróság.

Browder egyébként úgy véli:

Oroszország egy megszállt ország, ahol 140 millió jó ember és egymillió rosszfiú él.

Szerinte a mai orosz valóság sokkal rosszabb, mint azelőtt valaha volt. Hangsúlyozza, hogy felesége, Elena, és legmegbízhatóbb kollégái is mind oroszok, mivel hűséges, nagylelkű és intelligens népként ismerte meg őket.

Másképp látja viszont az ország első emberét:

Putyin egy kifürkészhetetlen fickó. Az uralma 90 százalék megvesztegetésen és 10 százalék elnyomáson alapul.

Mielőtt adócsalással kezdték volna gyanúsítani, Browder egyébként Putyin egyik legfőbb támogatója volt. Könyve a jövő hét során jelenik majd meg Vörös figyelmeztetés: Hogyan lettem Putyin elsőszámú ellensége címmel. Állítólag másfél éven keresztül írta, ami élete eddigi legnehezebb munkája volt.

Ha majd egyszer megölnek, tudni fogjátok jól, hogy ki tette

– írja benne.