Gerzson
-3 °C
3 °C

Zsarolással is gyanúsítják a polgármestert

2015.01.27. 16:40

Hivatali visszaéléssel és zsarolással gyanúsítja a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) a hétfőn este őrizetbe vett Mezei Jánost, Gyergyószentmiklós polgármesterét. Az ügyészség honlapján kedden közzétett tájékoztatás szerint Mezei János 2013-ban polgármesterként egy olyan 400 négyzetméteres – a Gyilkos-tó partján álló - telek eladásáról kötött adásvételi szerződést egy céggel, amely nem volt eladható.

Mint arról korábban beszámoltunk, a polgármestert hétfőn őrizetbe vették. Az MTI szerint azért, mert adásvételit kötött egy olyan telekről, amely a város és a budapesti V. kerület közös cégének, a Monturist Kft-nek a tulajdonában állt. Állítólag amikor a cég igazgatója jogi lépéseket akart tenni az ügyben, hogy visszaszerezze a telket, a polgármester azt mondta neki: ha nem mond le, és nem áll le, olyan információkat hoz nyilvánosságra róla, amelyek ellehetetlenítik gyergyószentmiklósi létét. A DNA kezdeményezte a polgármester 30 napos előzetes letartóztatását, erről kedd este dönt a Marosvásárhelyi Táblabíróság.

Kérdésünkre az V. kerületi önkormányzat azt írta, a Monturist Kft.-t 1996-ban hozta létre Budapest V. kerületének és Gyergyószetmiklósnak az önkormányzata a gyilkos-tói üdülőtelep idegenforgalmának a fellendítésére. A társaságban Belváros-Lipótváros Önkormányzata 50,9995 százalékos tulajdonnal bír. A társaság jelenlegi ügyvezetője Virág Zsolt 2014-ben jelezte a Belvárosi önkormányzat felé azt, hogy a társaság részére apportként bevitt 44634 m2 ingatlan vagyonból mintegy 16000 m2-nyi ingatlant a tulajdonostárs a Gyergyószentmiklósi Önkormányzat jogellenesen elvont. Mezei János polgármester azt mondta, hogy a Monturist semmilyen hasznot nem hoz a városnak, ezért tett kísérletet tett arra, hogy visszavegye a cégtől az ingatlanokat.

Az önkormányzat az ügyvezető jelzését követően haladéktalanul intézkedett: jogászokat és igazságügyi könyvszakértőt kértenk fel. A szakértők részben helyszíni vizsgálat részben az okiratok áttekintését követően együttesen arra a következtetésre jutottak, hogy haladéktalanul intézkedni kell: pótolni kell az elmaradt telekkönyvezést, továbbá a mintegy 16000 m2-nél vissza kell állítani az eredeti állapotot. Az ügyvezető a többségi tulajdonos, azaz belvárosi önkormányzat tudtával és beleegyezésével 2014. március 17-én feljelentést is tett. A vitás területekkel kapcsolatos kinti eljárások folyamatban vannak.