Friderika
12 °C
29 °C

Kínai pártkáderek súgtak a dalai lámának

2015.01.28. 12:37

Kínai pártkáderek csatlakoztak a tibeti függetlenségért küzdő földalatti szervezetekhez és bizalmas információkkal szolgáltak a dalai láma támogatóinak - jelenti az MTI a kínai médiára hivatkozva.

Az ügyről részletes információk nem derültek ki. Mindössze Vang Kang, a tibeti korrupcióellenes pártszerv vezetője nyilatkozott róla az esetek ismertetését mellőzve. A párt helyi fegyelmi bizottsága honlapján közleményt tett közzé, amelyben tudatja, hogy a kádereket már tavaly leleplezték, de arról nem mondott semmit, hogy milyen csoportokhoz csatlakoztak és milyen információkat adtak ki, illetve, hogy miért csak most hozták nyilvánosságra az esetet.

A valaha független Tibet nagy része Kínához tartozik, Peking pedig azzal vádolja a dalai lámát, hogy ki akarja szakítani Kínából a területet. Vang Kang tájékoztatása szerint a vizsgálatot végzők arra jutottak, hogy a szeparatizmus jelenléte továbbra is bonyolult és súlyos helyzetről árulkodik, a párt egyes helyi vezetői pedig nem állnak a helyzet magaslatán.