Jolán, Vid
11 °C
28 °C

Elvetette gyermekét egy feminista, mikor megtudta, hogy fiú

2015.02.10. 15:31 Módosítva: 2015.02.10. 16:03

Óriási felháborodást váltott ki egy feministablog bejegyzése, amiben az egyik szerző megírta, hogy az abortusz mellett döntött, amikor megtudta, hímnemű gyereket vár - számolt be a Huffington Post.

A nehezen hihető sztorit egy Lana nevű nő írta meg, és még azt is beleírta, hogy meglepődött, amikor sok ismerőse, sőt családtagjai is megszakították vele a kapcsolatot emiatt.

A bejegyzés szerzője azt állítja, 2012-ben lett terhes, és eleinte örült ennek, de aztán megtudta, hogy fiút vár, és ekkor úgy döntött, elveteti.

Elmesélte azt is, hogy milyen okok vezették az állítólagos szörnyű tettéhez, hogy miért nem akart "még egy szörnyeteget erre a világra hozni" - ahogy fogalmazott.

A története úgy kezdődött, hogy San Franciscóba utazott egy Occupy Wall Street-tüntetésre, és amikor a mellette ülő férfi megtudta, hová készül, azt mondta neki: "a magadfajta kurváknak meg kellene tanulniuk, hol a helyük". Ekkor segítségért kiáltott, azt mondta, megtámadták, de a férfi légiutas-kísérő nem tett semmit, mert szerinte nem történt fizikai bántalmazás. Amikor azt mondták neki, hogy üljön át egy másik helyre, teljesen kiakadt, könnyek szöktek a szemébe. Úgy érezte, érzelmileg és verbálisan megerőszakolták.

Arról is írt a blogon, hogy a terhesség alatt a teste fellázadt ellene, megállíthatatlanul sírt, és olyan mentális gyötrelmeket élt át, mint azok, akiknek az életét tönkretette a háború.

Mi nem tudjuk eldönteni, hogy igaz-e ez az egész, vagy csak azért találták ki a cseles feministák, hogy társadalmi párbeszédet indítsanak a témáról.

Ön szerint igaz a nő története?

  • 1918
    Igen, és hülye döntésnek tartom
  • 1273
    Nem igaz
  • 720
    Nem tudom
  • 127
    Igen, és szerintem igaza volt