Zelma, Rajmund
-3 °C
5 °C
Index - In English In English Eng

Több mint 20 ezer külföldi harcol az ISIS oldalán

2015.02.26. 17:50

Kilencven országból összesen több mint 20 ezer külföldi harcos csatlakozott az Irak és Szíria jelentős részeit ellenőrzése alatt tartó radikális szunnita aszervezthez, az Iszlám Államhoz, írja a CNN.

A 20 ezer külföldi ISIS-harcos közül körülbelül 3400 érkezett nyugati országokból, mondta az amerikai lapnak Nicholas Rasmussen, a nemzeti terrorelhárítási központ vezetője, de hozzátette, ezek csak becslések.

A Szíriába és Irakba utazó külföldi harcosokról nagyon keveset lehet tudni, sokukat még nem is azonosították a hatóságok. A CNN most összeszedte, eddig kikről tudni biztosan, hogy nyugatiak és az ISIS oldalán harcolnak.

Egyesült Államok

Amerikából körülbelül 150 harcos indult el, hogy csatlakozzon az ISIS-hez, de a hatóságok még senkiről nem tudnak, akinek ez sikerült volna.  Hivatalos nyilvántartás pedig csak olyan emberekről van, akik megpróbálkoztak a Szíriába vagy Irakba szökéssel, de nem jutottak messzire.

Legutóbb szerdán tartóztattak le New Yorkban három fiatal férfit, akiket azzal vádolnak, hogy anyagilag és más erőforrásokkal támogatták a terrorszervezetet. A vádirat szerint azt tervezték, hogy megölik Barck Obama amerikai elnököt, és eltérítenek egy repülőgépet, amit aztán átadnak az ISIS-nek.

Ahogy Európában, Amerikában is inkább a fiatalabb generációkat sikerül beszerveznie az ISIS-nek. A coloradoi Denverből például három kamasz indult el Szíriába, őket Németországban sikerült elfognia a hatóságoknak.  Egyikük, Shannon Maureen Conley volt az első, akit Amerikában elítéltek az ISIS támogatásáért. 

Az ISIS horrorisztikus propagand videóiban is feltűntek olyan férfiak, akik elemzők szerint - az akcentusuk alapján - feltehetően az Egyesült Államokból vagy Kanadából származnak. Egyikőjük az ISIS első Líbiai videóját narrálta, azt, amelyik egy tucat egyiptomi keresztény lefejezésével végződött, másikuk pedig ebben a videóban szerepelt.

Kanada

A kanadai hatóságok becslései szerint körülbelül 130 kanadai állampolgár utazott Szíriába és Irakba azért, hogy az ISIS-hoz csatlakozzon. Egyikőjük, Damian Clairmont el is jutott Szíriába, és Aleppóban lőtték le harc közben. Clarimont csak az érettségi után tért az iszlám hitre, és az anyja szerint azért ment Szíriába, hogy nőket és gyerekeket mentsen meg a kínzásoktól.

Clairmont-on kívül még három emberről tudják a kanadai hatóságok, hogy el is jutottak az ISIS területeire. Két fiatal férfit, John Maguiret és Khadar Khalibot távollétében el is ítélte a kanadai bíróság, egy Toronto Jane álnéven ismert nőről pedig annyit tudni, hogy a terrorszervezet mellett kiálló twitter posztjai egyszer csak szíriai geotaggel jelentek meg a közösségi oldalon.

Franciaország

A legismertebb francia, aki feltehetően Szíriában harcol, Hayat Boumeddiene, a januári párizsi terrortámadások egyik elkövetőjének, Amedy Coulibaly-nak az özvegye. Az ISIS egyik propaganda magazinja szerint Boumeddiene épségben elért a a terrorszervezet által kontrollált területekre, és jelenleg is ott tartózkodik. Ezt azonban semmilyen bizonyítékkal nem támasztották alá. 

A többi, körülbelül 1200 franciából, akik feltehetően csatlakoztak az ISIS-hez a francia hatóságok csak egyetleb férfit neveztek meg. Ez a bizonyos férfi, Maxime Hauchard egy olyan videóban tűnt fel, amelyben a szíriai kormány pilótáit fejezték le.

Nagy-Britannia

Nagy-Britanniából a becslések szerint eddig hatszázan tűntek el Irakban és Szíriában. Közülük a leghírhedtebb a legtöbb lefejezős videóban szereplő "Jihadi John", akiről a héten derült ki, hogy a valódi neve Mohammed Emwazi, 26 éves, Kuwaitban született de Londonban nőtt fel.

Nyilvánosságra került még egy elitgimnáziumből elszökött három, arab származású diáklány neve is. Ők a Turkish Airlines egyik járatával repületek el Isztambulba, feltehetően azért, hogy onnan Szíriába utazzanak tovább. A hatóságok intenzív kampányt indítottak a megtalálásukért, de eddig nem jártak sikerrel.

A lányok egy negyedik osztálytársa még decemberben szökött el az ISIS-hez, kifejezetten azzal a céllal, hogy mártír legyen.

Németország

Jürgen Todenhöfer író, újságíró és volt német politikus decemberben utazott Szíriába és Irakba, ahol videóinterjút készített egy német férfival, aki csatlakozott az Iszlám Államhoz. Előtte Skype-on már hónapokig készítette elő a beszélgetést. Todenhöfer szerint a férfi azt mondta, amit vártak tőle, és teljesen biztos volt saját igazában. Összesen 600 német állampolgár harcolhatott az IS mellett.