Arnold, Levente
17 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

Ágyútűzben halt meg az ukrán újságíró

2015.02.28. 18:58

Kísérőjével együtt életét vesztette a Donyeck melletti Peszkiben egy ukrán újságíró. Szergej Nyikolajev és Nyikolaj Flerko – utóbbi a radikális Jobb Szektor önkéntese volt – kórházba szállításuk után haltak meg – írta a Russia Today. Sem golyóálló mellényt, sem sisakot nem viseltek az egykor egymilliós város körül folyó harcok alatt. 

Nyikolajev már a nyolcadik újságíró, aki meghalt a több mint ötezer civil és katona életét követelő, tíz hónapja folyó harcokban.

Az ukrán hadsereg szóvivője szerint a pontos részletek még nem ismertek, annyi azonban bizonyos, hogy Peszkiben ágyútűz volt. Andrej Liszenko mellett az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kelet-ukrajnai missziójának vezetője is megerősítette, hogy az érvényben lévő tűzszünet ellenére a donyecki repülőtér és az Azov-tenger partján lévő, ukrán ellenőrzés alatt álló Mariupol közelében is folytak kisebb harcok. Ertugrul Apakan ugyanakkor hozzátette, hogy a szakadárok és az ukrán hadsereg az egyezménynek megfelelően megkezdődött a nehézfegyverzet visszavonása. Ennek már jóval korábban meg kellett volna valósulnia a hivatalosan február 15-én életbe lépett tűzszünet alapján. Apakan bejelentése azonban mindenképp előrelépést jelent, korábban ugyanis az EBESZ közölte: csak annyit látnak, hogy a nehéztüzérséget mozgatják a felek, de hogy valóban visszavonásról lenne szó, azt nem tudták megállapítani.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!