Gál
9 °C
21 °C
Index - In English In English Eng

650 német harcol az Iszlám Államért

2015.03.06. 12:18

650 dzsihádista jutott el eddig Irakba és Szíriába, hogy ott csatlakozzon az Iszlám Államhoz (IS) – jelentette be Thomas de Maizière német belügyminiszter csütörtök este. A Local.de beszámolója szerint a hatóságok még 1000 "magas kockázatfaktorral bíró" embert tartanak nyilván, akik bármelyik pillanatban megvehetik a Berlin–Adijaman-jegyet, onnan meg csak egy ugrás a szír határ.

Csütörtökön egyébként a német belső elhárítás vezetője is nyilatkozott az IS-be tartókról. George Hans Maaßen arról panaszkodott, milyen kevés saját információforrással rendelkeznek, amit csak a terroristák szociális médiajelenlétének monitorozásával tudnak ellensúlyozni:

Hihetetlen, mi mindent el nem bírnak árulni magukról az emberek, gyakran még a Szíriában végrehajtott emberrablásokról is fotókat posztolgatnak.

 A CIA becslése alapján 11-12 ezer, az ENSZ jelentése szerint pedig 15 ezer külföldi harcolhat az IS-ben, ezek túlnyomó többsége az arab világból származik – főleg Tunéziából és Szaúd-Arábiából –, de a hetven (!) érintett ország közül jelentős számban képviseltetik magukat uniós tagállamok is. Franciaországból 900, Belgiumból majdnem 400 önkéntes jutott el a Közel-Keletre, a legtöbben valószínűleg Nagy-Britanniából származnak, de az ő létszámukra vonatkozó becslések annyira ingadozók, hogy nem is akarok ide írni semmit. De Maizière mindenesetre azt állította, hogy egyedül a briteknél csökkent jelentősen a szervezet iránti lelkesedés.

És hogy miért akarja mondjuk egy boltoni kémiatanár vagy egy londoni IT-szakember belevetni magát az aleppói utcai harcokba? Erre ez általam ismert legfrappánsabb – és legprovokatívabb – magyarázat az, hogy azért vannak az Iszlám Államban így felülreprezentálva a nyugati származásúak (főleg a másod- meg harmadgenerációsok), mert

  • megengedhetik maguknak a drága utazási költséget
  • iszonyatosan unatkoznak az erőszakot szublimáló nyugati civilizációban