Menyhért, Mirjam
17 °C
28 °C
Index - In English In English Eng

Azonnal lelőtték a keresztény diákokat

2015.04.02. 08:23

Álarcos fegyveresek megtámadtak egy egyetemet Kenyában csütörtök hajnalban. A támadók robbantásokat hajtottak végre és tűzpárbajt vívtak az egyetem biztonsági őrségével, mielőtt a diákokra támadtak – írta a helyi média és a Vöröskereszt nyomán az MTI. Két őrt is megöltek. A támadás Kenya Szomáliával határos északkeleti részén, Garissában történt.

A túszul ejtett diákok közül ötszázat csütörtök délutánra sikerült kiszabadítani, ezzel a helyi belügyminisztérium szerint a veszély 90 százalékát elhárították. A támadásban a jelenlegi információk szerint 147 diák meghalt, 79 megsebesült. A biztonsági erők négy terroristát megöltek, egyikükről azonban nincs hír.

A BBC szerint a támadás mögött az al-Sabáb egy hírhedt vezetője, Mohamed Dulyadin áll a támadás mögött. Dulyadoin neve szomáliul azt jelenti, kétarcú. A férfira 215 ezer dolláros vérdíjat tűztek ki. 

A lap egy helyi elemzője szerint az emberek a kormányt hibáztatják a történtekért, ugyanis ez a támadás nagyon hasonlít a 2013-ban egy bevásárló központban elkövetett mészárlásra, és úgy tűnik, az ország vezetése nem tanult semmit az akkor elkövetett hibákból. Érthetetlen például, hogy miért csak két őr vigyázott az egyetem bejáratára, amikor voltak előjelei a támadásnak.

Nem mertek sikoltani

Az AP-nek nyilatkozó egyik szemtanú azt mondta, zuhanyozni készült, amikor a támadás elkezdődött. Társaival magukra zárták a szobát. Senki nem mert sikoltani, nehogy felhívják magukra a támadók figyelmét. A támadók annyit mondtak magukról szuahéliül: „Mi vagyunk az as-Sabáb″.

Egy másik túlélő, Collins Wetangula elmondta: a támadók megkérdezték a diákoktól, hogy muszlimok vagy keresztények.

A keresztényeket azonnal lelőtték. Minden lövésnél azt hittem, én is meghalok.

Végül egy ablakon keresztül szabadították ki Wetangulát és több társát. Az al-Sabábra jellemző, hogy a muszlimokat elkülönítik a más vallásúaktól. A BBC úgy tudja, az egyetemet azért támadták meg, mert „nem muszlim intézmény muszlim földön″.

A fegyveresek a kollégium felső szintjére szorultak – írta Dennis Okari kenyai újságíró a Twitteren.

Gyanították, hogy terroristák lehetnek

A fegyveresek ismeretlen számú diákot ejtettek túszul egy kollégiumi épületben, melyet elfoglaltak. Az épületekben több száz diák lakik. A hatóságok három épületből kimenekítették az éppen ott tartózkodó mintegy ötven diákot, közölte a Vöröskereszt. A támadók által megszállt épületet körülvette a rendőrség és a hadsereg. A kenyai belügyminisztérium tájékoztatása szerint az épületen belül sarokba szorították a támadókat, és „a művelet folytatódik″.

Az egyetem tanárképző karának egyik diákja a Reutersnak nyilatkozva azt mondta: voltak arra utaló jelek, hogy valamilyen támadás készül.

Idegeneket láttak a városban, és gyanították róluk, hogy terroristák. Aztán hétfőn a kar igazgatója azt mondta nekünk, hogy idegeneket láttak a kari épületben is. Kedden hazaküldtek minket, és bezárták a tanárképző kart, az egyetem többi része viszont nyitva maradt

– mondta.

A kenyai Vöröskereszt különjáratot küldött Garissába, hogy a kritikus állapotban levő sebesülteket Nariobiba szállítsák. A helyieket véradásra buzdítják.

Szomália mellett is aktív az as-Sabáb

A támadást az al-Sabáb vállalta magára. Az al-Kaidával kapcsolatban álló szomáliai as-Sabáb iszlamista milícia már több akciót hajtott végre Kenyában, leginkább az országnak ebben a részében. A terrorszervezet azt állítja, egyes muszlim diákokat elengedtek, és sok embert meggyilkoltak.

A támadás az ország Szomáliával határos északkeleti részén lévő Garissa városban történt. Kenya Szomáliával határos vidékén többször is lecsapott az al-Kaidához közel álló szomáliai terrorszervezet, akik bosszút esküdtek, miután Kenya katonákat küldött Szomáliába a szervezet elleni harcra. (Erre 2011-ben az után került sor, hogy az al-Sabáb Kenyában is támadásokat hajtott végre.) 2012 és 2014 között 312 ember halt meg kenyai al-Sabáb támadásokban, Garissában 39.

Az al-Sabáb volt felelős egy szomáliai szálloda elleni támadásért a múlt héten, melyben a támadókkal együtt összesen 24 ember halt meg. 2013-ban ők támadták meg Nairobiban a Westgate plázát, ahol több tucat emberrel végeztek.

A kenyai rendőrség bejelentette, egy menekülni próbáló támadót már elfogtak. A támadás kitervelőjének pedig Mohamed Kunót tartják, akire 14 millió forintnak megfelelő összegű vérdíjat tűztek ki. A "hosszú karú" néven is ismert férfi egy iszlám iskola vezetője volt, mielőtt az al-Sabáb magasrangú tagjaként a terrorszervezet kenyai csapásait kezdte irányítani.