Szilárda
2 °C
7 °C
Index - In English In English Eng

Vádat emeltek a fekete férfit agyonlövő rendőr ellen

2015.04.09. 01:02 Módosítva: 2015.04.09. 01:04

Vádat emeltekaz amerikai Dél-Karolina államban egy rendőr ellen, mert egy videofelvétel szerint agyonlőtt egy fegyvertelennek látszó fekete férfit, aki el akart menekülni előle. A rendőrt, ha bűnösnek találják, 30 évtől életfogytig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik.

Keith Summey, North Charleston polgármestere azt is bejelentette, hogy a 33 éves Michael Slagert elbocsátották a rendőrség kötelékéből. Bejelentette azt is, hogy az eredetileg tervezett 101 testkamerán túl további 150-et rendelt a város rendőreinek, írja az MTI. Az ügyben a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és az igazságügyi minisztérium emberi jogi részlege külön nyomozást indított.

A BBC szerint a dél-karolinai városban tüntetések voltak a férfi lelövése miatt, azonban a tiltakozásokon a korábbiakhoz képest kevesebben, nagyjából ötvenen vettek részt. A 18 éves Michael Brown tavalyi megölése Fergusonban országszerte erőszakos tiltakozásokat váltott ki. Polgárjogi aktivisták a mostani eset után rögtön nyugalomra intették a társadalmat. A közösségi portálokon pedig sokaknak az volt a véleménye, hogy a hatóságok teljesen másképp cselekedtek volna, ha valaki nem filmezte volna le az esetet, és nem adta volna át a felvételt az áldozat családjának.

Az egyik járókelő által készített video szerint a rendőr félreállította az autójával közlekedő, 50 éves Walter Lamer Scottot, mert el volt törve az egyik féklámpája. A The New York Times című lap birtokába került videofelvétel szerint a rendőr és Scott között dulakodás tört ki, majd a fekete férfi elkezdett futni. A rendőr a menekülő férfira először rálőtt egy kábító pisztollyal, majd nyolcszor éles lőszerrel, amire Scott összeesett és meghalt. A rendőr ezután megbilincselte a halott férfit, visszalépett tőle, majd mellé dobott egy tárgyat, amiről nem állapítható meg a felvételen, hogy micsoda.

A videót  itt nézheti meg.   Figyelem, felkavaró tartalom!

Az agyonlőtt férfi apja egy televíziónak nyilatkozva azt mondta, szerinte fia azért próbált meg elmenekülni, mert elmaradása volt a gyerektartás fizetésében, amiért Dél-Karolinában akár börtön is járhat.