A bolíviai kormány tagadja, hogy ki kellett menekíteni Tóásót

2015.04.28. 17:49

Hugo Moldiz bolíviai belügyminiszter tagadta a sajtó előtt, hogy titkos akcióval menekítették volna ki a múlt héten az országból Tóásó Elődöt és Mario Tadicot. „Nem illegálisan távoztak, teljes és abszolút szabadságot élveztek" – jelentette ki a miniszter La Pazban. „Félre kell tenni a fantáziálást" – mondta a miniszter az El Deber című lap szerint. Hugo Moldiz azt is állította, hogy a vádlottak az eljárásuk során „új elemeket" fedtek fel egy második terrorista perben, írja az MTI.

A Baptista Szeretetszolgálat vasárnap jelentette be, hogy kimenekítette Tóásó Elődöt és a horvát Mario Tadicot Bolíviából a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) technikai segítségével, miután a La Paz-i kormány több mint két hónappal a szabadlábra helyezése után sem adta vissza a magyar férfi útlevelét, és a vádalkuban kötött egyezség több pontját sem tartották be. A tájékoztatás szerint Tóásóék nem érezték biztonságban az életüket Bolíviában, ezért kértek segítséget Magyarországról. (Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn azt mondta, hogy Mario Tadic-csal a KKM nem áll kapcsolatban.)

Tóásó Előd hétfői hazaérkezésekor azt mondta legálisan, de meglepetésszerűen hagyta el Bolíviát. A magyar állampolgársággal is rendelkező erdélyi magyar férfi visszautasította, hogy terrorizmus szándékával ment volna 2009-ben Bolíviába. Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat vezetője szintén azt hangsúlyozta, hogy Tóásó legálisan hagyta el az országot. Ezt annál is inkább megtehette a külügyminisztérium által kibocsátott úti okmány segítségével, mert magyar állampolgárok vízum nélkül utazhatnak Bolíviába.

A bolíviai belügyminiszter az El Deber című lapnak azt mondta: a gyorsított peres eljárásban kiderült, hogy a vádlottak „féltik az életüket, de nem a kormánytól, amely semmilyen módon nem fenyegette őket". A miniszter szerint inkább „azokhoz a leleplezésekhez volt közük, amelyeket az eljárás során tettek", és amelyekkel szerinte belekeverték az ügybe Rubén Costast, Santa Cruz tartomány kormányzóját, akit márciusban újjáválasztottak. Costas szerint viszont Tóásó és Mario Tadic a távozással a gyorsított eljárás során kötött megállapodást teljesítette, de ennek mibenlétét nem részletezte.

A Santa Cruz-i El Deber elektronikus levelezésben felvette a kapcsolatot Tóásóval Budapesten, még hétfő éjjel. Tóásó Előd megismételte: nem terrorizmus céljával utazott Bolíviába, mint ahogy a 2009-ben lelőtt Rózsa-Flores Eduardo sem, aki Santa Cruz védelmét akarta megszervezni. „Hogy ez törvényes vagy illegális, azt nem tudom" – mondta a lapnak Tóásó, aki a levélváltásban megerősítette, hogy Rózsa-Flores tényleg találkozott Rubén Costasszal. Ezt a bíróságon is így vallotta.

Az Emberi Jogi Amerikaközi Bizottságánál és az Amerikai Államok Szervezetében a bolíviai állam ellen benyújtott keresete ügyében Tóásó Előd azt mondta, hogy erről még tárgyalások folynak a bolíviai kormánnyal. „Le akarom zárni ezt az egész ügyet, hogy békés magánéletet élhessek a feleségemmel és a kiskutyámmal" – mondta az El Debernek.

A Los Tiempos című lapnak nyilatkozó bolíviai ellenzéki politikusok arra számítanak, hogy Tóásó Előd leleplező adatokat fog feltárni az ügyről, akárcsak a szintén külföldre távozott Roger Pinto volt szenátor, Marcelo Soza volt ügyész és Gemán Cardona ezredes.



  • Tippek
  • Árfolyam