Egy méterrel emelkedett meg a föld Katmandunál

2015.04.29. 19:55
Reggel óta újabb háromszáz holttestre bukkantak a nepáli belügyminisztérium szerdai közlése szerint, és így a szombati, 7,9-es erősségű földrengés Nepálban fellelt halálos áldozatainak száma már 5006-ra emelkedett. Az ország miniszterelnöke kedden azt mondta: félő, hogy akár tízezer ember halálát is okozhatta a természeti csapás. A magyarok jól vannak. Egy friss műholdfelvétel érdekes változásokat talált a rengés helyszínén. Napi hírösszefoglaló.

Mind a negyven Nepálban tartózkodó magyarral kapcsolatban áll a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) - mondta Szijjártó Péter tárcavezető az M1-nek szerdán.

A külgazdasági és külügyminiszter azt mondta, jelenleg negyven magyarról tudnak, aki Nepálban tartózkodik, közülük 34 magyar állampolgár, hatan pedig magyar ajkúak, de más európai uniós országok állampolgárai. Mindenkivel kapcsolatban vannak közvetlen vagy közvetett módon, mindenkiről tudják, hol és hogy van, és "szerencsére mindenki jól van" - közölte.

Szijjártó Péter azt mondta: több magyarnak repülőjegye van a jövő hétre a hazatéréshez, hiszen a menetrend szerinti járatok közlekednek. Mások kértek segítséget a tárcától a hazautazáshoz, őket megpróbálják feltenni azoknak a gépeknek az utaslistájára, amelyeket az egyes országok indítanak az emberek evakuálására - magyarázta. Hozzátette: ha minden jól megy, szerdán kaphat leszállási engedélyt az a cseh gép, amelynek az utaslistáján már két magyar állampolgár szerepel, egy pedig várólistán van.

A Tv2 Tények című műsora bemutatott egy felvételt, amelyet egy magyar turista készített a földrengésről. Körülöttük sok száz éves szentélyek és templomok dőltek össze másodpercek alatt.

Segély kell a félmillió a hajléktalannak

Közben újabb, összesen 380 millió eurós segítséget kértek szerdán az ENSZ segélyszervezetei , írta az MTI. Az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatalának (OCHA) egyik illetékese szerdán Genfben közölte, hogy a kért összeg segítségével a következő három hónapban egyebek mellett a múlt szombati, 7,9-es erősségű földmozgás és az azt követő utórezgések miatt hajléktalanná vált mintegy félmillió embernek biztosítanának lakhatást.

Az első becslések szerint Nepálban több mint hetvenezer ház és több mint 530 ezer lakás vált lakhatatlanná a földrengés miatt. A világszervezet azt reméli, hogy az újabb segély elegendő lesz arra is, hogy a következő hetekben és hónapokban finanszírozni tudja a 2,1 millió nepáli gyermek és félmillió nő ellátására kialakított segélyprogramot.

Több mint százezren vesznek részt a mentésben

A biztonsági erők több mint százezer tagját vetették be Nepálban a múlt szombati, több mint ötezer halálos áldozatot szedő földmozgást követő mentési munkálatokban - számolt be szerdán Minendra Ridzsa nepáli tájékoztatási miniszter. Több mint 65 ezer katonát, 31 500 rendőrt és a fegyveres rendőri erők további 17 ezer tagját mozgósította Nepál a földrengés sújtotta térségekben - közölte a tárcavezető.

Katmandu egy méterrel emelkedett

Nagyjából egy méterrel emelkedett meg a talaj egy 120 kilométerszer 50 kilométeres területen Katmandu környékén a földrengés hatására - állapították meg a szakemberek az európai Sentinel-1a műhold felvételeit elemezve, írta a BBC. A radar a földrengés előtt és után készített űrfelvételek összevetésével képes érzékelni a talajmozgásokat. A műhold szerdára virradó éjszaka, nem sokkal éjfél után haladt el Nepál fölött és a begyűjtött adatok már néhány órán belül a kutatóknál voltak. A kapott információk alapján a szakemberek interferenciaábrát - egy törésvonalon bekövetkező elmozdulásokat szemléltető színes ábra - készítettek.

Az új adatok megerősítették azt, hogy egy Katmandutól északkeletre fekvő 120 kilométerszer 50 kilométeres területen nagyjából egy méterrel emelkedett meg a talajszint - mondta Tim Wright, a földrengések, vulkánok és tektonikus mozgások megfigyelésével és modellezésével foglalkozó brit központ (COMET) munkatársa. 

A fővárostól északra továbbhaladva az interferenciaábra talajsüllyedést jelez, ami várható következménye a történteknek. A következő napokban a szakemberek tovább finomítják az ábrát, hogy feltérképezhessék a károkat és a földcsuszamlásokat - adta hírül a BBC News.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport