Gábor, Karina, Ders
5 °C
21 °C

Történelmi választás, sosem látott téttel

2015-05-04T152323Z 632779279 GF10000083743 RTRMADP 3 BRITAIN-ELE
2015.05.07. 10:51 Módosítva: 2015.05.07. 10:59
A két nagy, a 34-34 százalékon álló konzervatívok és a Munkáspárt sem számíthat abszolút többségre a csütörtöki brit parlamenti választásokon, habár sok múlhat az utolsó pillanatig bizonytalan szavazókon. Az elbukott függetlenségi népszavazás levezénylőjeként megerősödő Skót Nemzeti Párt könnyen megkerülhetetlen lehet az új parlamentben, míg a kampányt a bevándorló- és EU-ellenes UKIP szelleme járta át. Most a korábbiaknál is hosszasabb alkudozás, akár kisebbségi kormány is jöhet Nagy-Britanniában. Konzervatív győzelem esetén népszavazás jön az EU-tagságról. Roskadozik a hagyományos brit politikai rendszer.

Az öt hétig tartó kampány nem sokat változtatott azon, hogy minden idők egyik legszorosabbnak ígérkező brit választásán tényleg csak az utolsó pillanatban dől majd el, melyik párt kerül kedvezőbb helyzetbe, miközben a baloldali Munkáspárt és a jobboldali toryk évtizedekig tartó dominancia után egyre több kompromisszumra kényszerülhetnek. Már 2010-ben is földindulást hozott, hogy a régi konzervatív-munkáspárti váltógazdálkodást felváltotta egy koalíciós kabinet, 

most viszont kettőnél többszereplős kormány vagy még inkább kisebbségi kormány is jöhet.

Hagyományosan a legtöbb képviselői helyet szerző párt adta a kormányt, ezúttal azonban David Cameron miniszterelnöknek ugyan nagyobb esélye van a választás megnyerésére, a Labour számára viszont több forgatókönyv kínálkozik, amivel működőképes támogatást szerezhet a parlamentben. A UKIP a leadott szavazatokat tekintve, az SNP pedig a képviselői helyek számában szerezheti meg a harmadik helyet, az eddig a kormánykoalícióban helyet kapó liberális demokraták viszont visszaeshetnek.

A szavazóhelyiségek magyar idő szerint majd este 11-kor zárnak, utána pedig jöhet a nagy alkudozás a pártok között.

Egyszerű volt a séma

A 650 képviselői helyből 533-at osztanak ki Angliában, Skócia 59, Wales 40, Észak-Írország pedig 18 székkel van ott a brit törvényhozásban. Mivel az északír Sinn Féin öt képviselőjével hagyományosan bojkottálja a parlamentet, ezért a korábbi években már 323 képviselővel többsége lehetett egy pártnak. Ami 86 év alatt két választást leszámítva mindig meg is volt a Munkáspártnak vagy a konzervatív toryknak.

Kivezette a konzervatívokat a válságból

A most 48 éves David Cameron édesapja bróker, édesanyja bárónő, egyik felmenője IV. Vilmos király, Viktória királynő nagybátyja. 2005-ben, a legutóbbi választási vereség után vette át az előtte állandó vezetőválsággal küzdő, megosztott Konzervatív Pártot. Sikerült kivezetnie a nyolc évig tartó vezető- és ideológiai válságból a torykat, akiket markáns irányváltásra kényszerített például a környezetvédelem és a társadalompolitika kérdéseiben. Miniszterelnökségét felemásnak szokták tartani. Cameron azt már jelezte, hogy még egy ciklusnál tovább semmiképpen sem marad a konzervatívok vezetője, lehetséges utódai között Theresa May belügyminiszter, George Osborne pénzügyminiszter és a szélfútta hajú londoni polgármester, Boris Johnson nevét dobta be.

A brit politika elmúlt évtizedeit ez a két párt uralta, ráadásul csökkenő támogatásuk ellenére – 1951-ben még a választók 97 százaléka a Munkáspártra és a konzervatívokra szavazott, az elmúlt évtizedekben viszont már a szavazatok harmadával szerzett többséget valamelyik – rendre egyedül is biztos többséggel alakíthattak kormányt. Erre azért volt esélyük, mert az egyéni választókerületeken alapuló brit választási rendszerben a győztes mindent visz elve érvényesül, ami Margaret Thatchernek például azt jelentette, hogy a szavazatok 42 százaléka mellett több mint száz képviselős többséggel kormányozhatott.

A nagy változást legutóbb az hozta, hogy 2010-ben az akkor már 13 éve hatalmon lévő Munkáspárt negyedszázad óta legsúlyosabb vereségét szenvedte el, de a David Cameron vezette toryknak így sem sikerült egyedül kormányképes többséget szerezniük. A konzervatívok végül a hagyományosan harmadik erővel, a liberális demokratákkal karöltve alkottak meglehetősen ritka koalíciót Nagy-Britanniában. A brit politikai rendszer jellegét jól szemléltette, hogy libdemek 6,8 millió szavazatukkal csak 57 képviselői helyet szereztek, míg a konzervatívok 10,7 millió szavazóval 307 székkel bírtak a törvényhozásban.

Cameron népszavaztatna az EU-tagságról

A ciklusuk végére az ellenzéki Labour került fölénybe, de a választáshoz közeledve fokozatosan bukta el többpontos vezetését a felmérésekben, a toryk pedig márciusban ki tudtak egyenlíteni. A választást megelőző öthetes kampányidőszaknak így fej fej mellett, egyaránt valamivel 30 százalékos támogatottság felett vágtak neki. Az egyik utolsó kutatás szerint a toryk feljöttek a Munkáspártra, és egyaránt 34-34 százalékkal várják a választást.

A kampány fontos kérdéseit határozta meg az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP) megerősödése. A bevándorlóellenességgel, EU-ellenességgel Nigel Farage pártja megnyerte tavaly az európai parlamenti választásokat, és azóta két időközi választáson is sikerült két egyéni képviselőt bejuttatnia a brit törvényhozás alsóházába. A UKIP ugyan 14 százalékával most is a harmadik legtöbb szavazatot gyűjtheti be, de ez a választási rendszer miatt valójában csak néhány (2-3) képviselői helyben jelenhet meg. Ennek ellenére a konzervatívok attól féltek, hogy fontos körzetek mehetnek el rajtuk a Munkáspárttal szemben, a kampányban így Cameron kifejezetten ráhajtott arra, hogy visszaszerezzen szavazókat a UKIP-től.

Cameron még 2013-ban dobta be, hogy ha ők nyernek, először megpróbálják újratárgyalni az uniós tagság feltételeit, de 2017-ig referendumot is tartanának a bennmaradásról. A toryk vezetője elképzelhetőnek nevezte a kilépést, habár állítása szerint ő a maradás mellett érvel, és inkább az EU reformját akarja elérni. A népszavazás megtartásától az eddigi koalíciós partner liberális demokraták sem zárkóztak el, a Munkáspárt miniszterelnök-jelöltje, Ed Miliband azonban már jelezte, hogy ő nem támogatja az EU-tagságról szóló referendumot.

Egyébként a legutóbbi felmérések szerint nincs egyértelmű álláspont a kérdésben, ha meg is tartanák a népszavazást, akkor is minimális előnyben vannak csak a kilépést támogatók. De milyen lenne egy britek nélküli Európai Unió? Bővebben a brit kilépés esélyeiről és hatásairól az EUrológus cikkében>>>

Mi lesz a magyarokkal?

Emellett minden idők egyik legszorosabb választására készülve az összes jelentősebb brit párt hangzatos ígéreteket lengetett be a bevándorlás visszaszorításáról is, sőt, olyan is volt, aki nem állt meg a belengetésnél, hanem bögrére nyomtatta és kőbe véste, hogy radikálisan változtatni fog Nagy-Britannia bevándorlási politikáján. Az ígéretek csak keménységükben különböznek, de 

az biztos, hogy bármelyik párt is kerül hatalomra, a magyaroknak sem lesz olyan egyszerű mosogatókarrierbe kezdeni Londonban, mint eddig.

A bevándorlási ígéretekről és a várható lépésekről, azok magyarokra gyakorolt hatásáról bővebben itt írtunk>>>

A szigetország védelmét szolgáló Trident atom-tengeralattjárók cseréjében egyetért a két nagy párt, de a toryk azzal támadták be Milibandet, hogy beáldozná a flottát, hogy a skóciai képviselői helyeket várhatóan besöprő Skót Nemzeti Párt (SNP) kedvében járjon. Ezt a Munkáspárt vezetője tagadta, de az biztos, hogy Nicola Sturgeon skót első miniszter jelezte, hogy ők nem engednek ebből a követelésükből. Az SNP mellett egyébként a liberális demokraták is hajlanak arra, hogy ellenezzék az atomflotta teljes megújítását.

A toryk mögé álltak a cégvezetők

A kampány központi kérdése volt emellett a gazdaság is, az államháztartási hiány kezelése, a beígért intézkedésekhez szükséges pénzügyi fedezetek forrásai, az oktatási és egészségügyi reform szükségessége. Nagy-Britannia gazdasága 2,6 százalékkal bővült tavaly, a munkanélküliség pedig 5,6 százalékos, az államháztartási hiány viszont a GDP 5,5 százalékának felel meg, és az import még mindig túlnő az exporton. Cameron szerint öt évig tartó áldozatkészség után Nagy-Britannia a megfelelő úton van, és a választás az előrelépésről vagy a Munkáspárt hatalomra kerülésével a visszafordulásról szól. A Labour emelné a társasági adót, és külön szja-kulcsot, luxusadót vezetne be a gazdagokra, és befagyasztanák 2017-ig a gáz- és villanyszámlákat.

A konzervatívok mellett korteskedett nyílt levélben a Nagy-Britanniában működő nagyvállalatok 103 vezetője, de a két párt valamelyike mellett nyíltan kiálló brit lapok már megoszlottak a Munkáspárt és a toryk között. A felmérések többségében a válaszadók megfelelőbb miniszterelnöknek tartották Cameront, mint Milibandet, a tévévitákon pedig átütően egyikük sem volt látványosan jobb, habár a legutolsót a tory miniszterelnök nyerte.

Maradtak, ahol voltak

Öt hét alatt a kiélezett helyzet miatt sokszor személyeskedésbe átcsapó kampány ellenére sem sokat változott az állás a felmérésekben, a BBC nagy összesítésében a konzervatívok szerdán már 34 százalékon álltak, szemben a Munkáspárt 33 százalékával. Természetesen mindkét nagy párt azzal kampányolt, hogy egyedül akar abszolút többséget szerezni és kormányt alakítani, de már öt hete is látszott, hogy ennek nem sok realitása van. Papíron persze még sok minden történhet, hiszen egy héttel a szavazás előtt is a biztos választók több mint harmada bizonytalan szavazónak mondta magát, de elég valószínűtlen, hogy a kellő mértékben döntenék el az egyik vagy másik párt irányába a mérleg nyelvét.

A felmérések alapján mindenesetre Cameronék 275-290, a Munkáspárt 260-275 képviselői helyre számíthat.

Habár még mindig a két nagy párt szerzi majd meg a képviselői helyek többségét, a brit politika komoly változásokon esett át az elmúlt időszakban. Ahogy a UKIP erősödése rányomta a bélyegét a választási kampányra, úgy befolyásolhatja alapjaiban a kormányalakítást a Skót Nemzeti Párt várható tarolása. A tavalyi, elbukott függetlenségi népszavazás ellenére az SNP annyira megerősödött, hogy a korábban a Munkáspárt fontos bázisának számító Skóciában szinte minden képviselői helyet begyűjthet, ezzel az ötven emberével pedig megkerülhetetlenné válhat a kormányalakításkor.

Azt már jelezték, hogy mindent megtesznek, hogy Cameron ne maradhasson a hatalomban, de koalícióra a Munkáspárttal sem lépnének, amit amúgy Miliband is elvetett a kampányban.

Szakított Tony Blair útjával

Ed Miliband saját népszerűségi mutatója rendre a Labouré alatt alakul. A 45 éves volt oktatási minisztert sokan túl zárkózottnak tartják, aki elitebbnek tűnik a tényleg impozáns rokonsággal bíró Cameronnál, és nehezen szólítja meg az átlagszavazókat. Azonban hiába próbálták több lépésben a mostaninál szerethetőbbé tenni Milibandet, ez nem hozott nagyon átütő eredményt. A 2010-es választási vereség után Ed került ki győztesen a családi belháborúból, miután a szakszervezeti tagok szavazataival verte bátyját, a szintén prominens munkáspárti vezető Davidet a kiélezett küzdelemben. Ez a párton belül is okozott feszültségeket, mivel a szintén egyharmad-egyharmad arányban szavazó másik két platform (a párt képviselői, és a párttagok) inkább Davidet preferálta volna. Ed győzelme a Tony Blair által meghirdetett harmadik utas politika, a New Labour végét is jelentette, az új elnök a hagyományosabb baloldali vonalat képviselte a centrista helyett. Bővebben erről korábbi cikkünkben írtunk.

A liberális demokraták a legutóbbi 23 százalékukkal szemben most 8 százalékra számíthatnak, amivel eddigi képviselői helyeik (56) több mint felét bukhatják, ha pedig valóban ennyire visszaesnek, akkor könnyen búcsút mondhatnak a királycsináló szerepének is. Habár vezetőjük, Nick Clegg a kampányban kiosztotta Milibandet, a liberális demokratáktól valójában a baloldali szövetség sem állna feltétlen nagyon távol, hiszen a Liberális Demokrata Párt a liberális és a szociáldemokrata párt egyesülésével jött létre. A liberális demokraták már jelezték, hogy először azzal a párttal tárgyalnak, amelyik a legtöbb képviselői helyet szerzi a választáson. Ez a felmérések alapján a konzervatívokat jelentheti, azonban Cameronéknak eddigi partnerükkel együtt sem lesz meg várhatóan a többsége, és még az is kevés lehet, ha megpróbálják bevonni harmadiknak az északír DUP-ot, ami 8 képviselői helyre számíthat.

Ha azonban belépésükkel sem lenne meg a parlamenti többség, amire bőven van sansz, akkor a liberális demokraták dönthetnek úgy, hogy a további lemorzsolódást megelőzve inkább kimaradnak a kormányból. Jópár kisebb párt is parlamenti helyhez jut majd, azonban az ő támogatásuk sem viheti közelebb az egyik nagy pártot a többséghez, miközben túl sok igényt kellene összehangolni, ráadásul egy néhány fős pártokkal feltöltött kormánykoalíció már végképp távol állna a brit hagyományoktól.

Kisebbségi kormány is jöhet

Azért még egy ilyen helyzet előállásával sem kellene kormány nélkül maradniuk a briteknek, nem lenne ugyanis teljesen példa nélküli, hogy kisebbségi kabinet kerüljön az ország élére. Egy kisebbségi kormánynak is szüksége van azonban külső támogatókra, ebből pedig még akkor is jóval több lehetőség kínálkozik a Munkáspárt előtt, ha esetleg csak második helyen végez a konzervatívok mögött. Például míg a liberális demokraták mindkét oldal felé szavazhatnak kormányon kívülről, a zöldek, a walesi Plaid Cymru és az SNP egyaránt fogadkoztak, hogy elgáncsolják Cameront, aki a maga részéről pedig nem közösködne a UKIP-pel.

Ha nem következik alapvető fordulat az előzetes közvélemény-kutatásokhoz képest, akkor a felmérések és a nyilatkozatok alapján 

az egyik leginkább reális, kormánytöbbséget adó lehetőségnek egy munkáspárti kisebbségi kormány tűnik skót és/vagy liberális demokrata, zöld külső támogatással.

Ed Miliband a kampányban ugyan a formális koalíció mellett azt is elvetette, hogy olyan megállapodást kössön a skótokkal, ami alapján kívülről támogatnák a költségvetés benyújtásakor, bizalmatlansági indítvány esetén és a legfontosabb törvények szavazásakor a Munkáspártot, de az ennél is lazább eseti szövetségre nem tért ki, és a választás után egyébként is új helyzet áll elő.

Akármelyik nagy párt gondolkozna is kisebbségi kormányban, az azért is vállalhatónak tűnhet, mert az ellenzékben sem lesz nagy egyetértés sok fontos kérdésben, vagyis nem feltétlenül tud hétről hétre összezárni a kormánnyal szemben. Inkább elriasztó lehet azonban, hogy a legutóbbi választás előtt utoljára 1974-ben fordult elő, hogy egyik nagy párt sem szerezte meg az abszolút többséget az alsóházban, és az akkor megalakult kisebbségi kormány életképtelensége végül nyolc hónappal később előrehozott választást és persze biztos többséget hozott az ellenfélnek.

Korábban a kisebbségi kormányok nem hosszú távra rendezkedtek be, a miniszterelnök célja az volt, hogy minél korábban, a neki leginkább kedvező felmérések idején tartsanak előrehozott választást, míg az ellenzék is hasonló taktikával vágott neki a ciklusnak. Most nem ilyen egyszerű előrehozott választást kiáltani, ugyanis Cameronék az előző koalíció felállítása után megállapodásuk zálogaként elfogadtak egy olyan törvényt, amiben lényegében meghatározták, hogy a következő választás 2015-ben, az utána következő pedig 2020-ban legyen. Ezt a kötöttséget is felül lehet persze írni, de vagy kétharmados többséggel, vagy pedig bizalmatlansági indítvány alapján.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!