Előd
10 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Szovjet idők nácijaiból lettek az új ukrán hősök

000 DV1846408
2015.05.16. 11:17
A függetlenség célja szentesíti az eszközt – ez az eredménye Ukrajnában annak a történelemértelmezési folyamatnak, amely 2004-ben indult és a második narancsos forradalomban felgyorsult. A Szovjetunió elleni harc fontosabb, mint az, hogy ezt a fegyveresek a németek oldalán tették a II. világháborúban.

„Mindannyian jól emlékszünk a szovjetek betörésére Ukrajnába és Németországba. Ezt nem engedhetjük meg. Senkinek nincs joga átírni a II. világháborút eredményeit. Az orosz elnök épp ezt teszi.”

Az ukrán kormányfő nyilatkozatánál jobban nem is lehetne jellemezni, hogy a kelet-ukrajnai konfliktuson túl mekkora harc dúl Kijev és Moszkva között azért is, hogy kié legyen a múlt.

Nyomulnak a galíciaiak

Két éve még kevesen hitték, hogy Viktor Janukovics elmenekül a kijevi tüntetések elől, a Krím Oroszországhoz kerül, Kelet-Ukrajnában pedig oroszbarát szeparatisták saját köztársaságokat kiáltanak ki, de Ukrajna nyelvi, történelmi, vallási és ebből adódó politikai megosztottságának évszázados története eddig sem volt titok.

De nem is kell visszamenni az oroszokkal valószínűleg csak taktikai céllal az egyesülést 1654-ben összehozó Bogdan Hmelnyickij hetmanig vagy a görög-katolikus egyház megjelenéséig, hogy Ukrajnán belül végletekig megosztó hősökhöz jussunk.

A kelet-ukrajnai oroszok és Moszkva szerint Kijevben az első, 2004-es és főként a tavalyi második narancsos forradalommal egyenesen a galíciaiak jutottak hatalomra, az ő történelmi nézeteiket akarnák ráerőltetni egész Ukrajnára.

Kollaboráns nemzeti hős

Itt van mindjárt Sztepan Bandera, aki Lvovban öt éve szobrot kapott, Viktor Juscsenko elnöki ciklusa végén nemzeti hőssé avatta őt, ami nem csak Moszkvában, de az európai parlamentben és még a narancsos Kijevvel amúgy szövetséges Varsóban is kicsapta a biztosítékot. A kijevi bíróság végül érvénytelenítette a 2010-es elnökválasztáson már alig mérhető szavazatarányt elérő Juscsenko rendeletét.

A győztes Viktor Janukovics elnököt a vele szemben alulmaradt Julija Timosenko nyomban azzal vádolta meg, hogy el akarja nyomni Ukrajna igazi hőseit.

A rendelet ettől még nem lépett újra érvénybe, Bandera hivatalosan most nem hős, de ettől még az ukrán függetlenség egyik megbecsült alakja maradt a modern ukrán történelemfelfogás szerint. Nyugat-Ukrajnában, Lviv, Ivano-Frankivszk, Ternopil megyéiben nem kelt megütközést, ha valaki hősnek tartja Banderát.

A spanyolos csengésű, de Ukrajnában nem túl ritka nevű Bandera 1909-ben született az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó Galíciában egy görög-katolikus pap fiaként. Az I. világháború után a térség az újonnan létrejött Lengyelországhoz került – a többi terület a háború alatt függetlenedett, majd a Breszt-Litovszki béke után a központi hatalmak bábállama volt, végül a rigai béke nyomán 1921-ben a Szovjetunióé lett –, így az ukrán nacionalisták számára a független Ukrajna előtt két akadály állt: Lengyelország és a Szovjetunió.

Bandera még 20 éves egyetemistaként belépett a frissen létrejött Ukrán Nacionalisták Szervezetébe (OUN). A következő években rövidebb időre többször letartóztatták a lengyel hatóságok, lengyelellenes propagandáért.

Az OUN az egyre magasabbra lépő Bandera közreműködésével több támadást szervezett: még Varsóig is elért, ahol 1934-ben lelőtték Bronislaw Pieracki belügyminisztert. Igaz, a sikeres akció előtt egy nappal már elfogták Banderát.

Varsóban halálra is ítélték, de végül, abban bízva, hogy sikerül a mérsékeltebb ukrán nacionalista szervezetekkel kiegyezve lecsendesíteni a terroristákat, életfogytiglanra változtatták az ítéletet. Egy korábbi gyilkosság miatt később, már Lvovban – akkor éppen Lwówban – szintén életfogytiglant kapott.

Szélsőjobbos ukrán szabadcsapatnál jártunk

Az ukrán függetlenségért harcoló szabadcsapatok közt van néhány, amely nem éppen EU-konform ideológiák alapján szerveződik. Olvassa el, mit tapasztaltunk az egyik alakulatnál, a frontvonalhoz közeli laktanyájukban.

Bandera végül a világháború kitörésének köszönhetően szabadult: 1939 szeptemberében a börtön vezetése egyszerűen elhagyta a várost.

De nem csak 1939-ig játszott szerepéért neheztelt Lengyelország Juscsenkóra Bandera hősi címe miatt. Kellett hozzá a II. világháború is.

A perek révén ismertté vált Bandera – aki a bíróságon egyébként szovjetellenes antikommunizmusának is hangot adott, elvégre Lvovban szovjet követségi titkárt is ölt a szervezet és küzdött a Nyugat-Ukrajnai Kommunista Párttal is – szabadulása után hamar a kettészakadt OUN erősebb szárnyának vezetője lett.

1940-ben Bandera már a német-szovjet összecsapásra készülve a III. Birodalommal való együttműködést tervezte, hogy a Szovjetunió lerohanásának oldalvizén létrehozza a legalább formálisan független Ukrajnát.

Az OUN a szovjet Kijevben is kialakította a maga szervezetét, majd a német titkosszolgálat közreműködésével létrehoztak két légiót is.

Az ukrán nacionalisták azonban elszámolták magukat, Hitler ugyanis nem támogatta az ukrán bábállam létrehozását, így amikor Lvovban az OUN kihirdette az Ukrajna újjászületéséről szóló közleményét, a németek gyors ütemben letartóztatták Banderát, aki végül a sachsenhauseni koncentrációs táborban kötött ki, ahol a németek az OUN másik szárnyának vezetőjét, Melnyickijt is fogva tartották.

Berlin azonban inkább csak tartalékolta az ukrán vezetőket, nem tervezte likvidálásukat. A fogság alatt az OUN révén 1943-ban létrejött az Ukrán Felszabadítási Hadsereg (UPA). A szervezet elsősorban még mindig a szovjet partizánok és a lengyel erők ellen küzdött, csak az év végén voltak akcióik a németekkel szemben is.

1944-ben már 30 ezer katonája is lehetett. 1943 során a volnyi területen – a mai Ukrajna északnyugati csücskében – a lengyel civilekkel szemben is súlyos támadásokat követett el az UPA. Az év során a becslések szerint az etnikai tisztogatásnak 30-80 ezer áldozata lehetett.

Bandera és Melnyickij 1944 szeptemberében szabadult, utóbbi kész volt együttműködni az Abwehrrel, előbbi azonban ehhez elvárta volna az ukrán független állam elismerését. Hiába volt már visszaszorulóban Hitler – túl vagyunk Sztálingrádon és a D-napon is – az elismerésbe nem ment bele. Bandera egy ideig passzivitásba vonulva Németországban maradt.

Világháború utáni háború

Az elismerés kérdésének nem sokáig volt tétje, hiszen Németország májusban kapitulált, Ukrajna az egykori lengyel és kárpátaljai területekkel gyarapodva a Szovjetunió része lett.

Az UPA szovjetellenes szervezetként viszont hirtelen jól jött Moszkva korábbi szövetségeseinek, így a hidegháború kezdetén Nyugat-Ukrajnában és a szovjet irányítás alatt álló Lengyelországban még 1947-ig folytak harcok a fegyveresekkel szemben.

1948-ban Bandera az OUN emigráns szervezetének vezetőjeként az ellenállás felújítását szorgalmazta, de erre nem került sor. Banderára csak a szovjet titkosszolgálat vadászott ezután, a nagyhatalmak nem piszkálták, kiadatása sem merült fel.

Bandera Münchenben telepedett le, 1954-ben az addig is a Szovjetunión kívül élő ukrán felesége és gyermekei is csatlakozhattak hozzá.

Bliccelőből gyilkos ügynök

„Nahát, ő még mindig él?” – állítólag Nyikita Hruscsovnak ez a rácsodálkozása adta meg az utolsó lökést KGB-nek, hogy 1959-ben likvidálják Banderát.

A feladatot Bogdan Sztasinszkij kapta, aki két évvel korábban Münchenben már végzett Bandera egyik eszmetársával is.

A ma 84 éves KGB-ügynök ukrán nacionalista családból származott, az ötvenes évek elején szervezték be. Az egyetemista fiatalember állítólag egy jegy nélküli vonatozás miatt került rendőrkézre, a gépezet beindult, az ártatlan ügy következményeitől csak az együttműködéssel mentesült.

Jó kapcsolatai voltak Bandera hazai híveivel. Saját sógorát is feladta, majd kiképzése után irányították Münchenbe 1957-ben. Első áldozatát, majd 1959-ben Banderát is kálium-cianidos spray-vel ölte meg. A halál szívinfarktusra hasonlított. Csak két évvel később vált egyértelművé a hatóságok számára, hogy Banderával nem a szíve, hanem a KGB végzett a lakása előtt a lépcsőházban.

Sztasinkszkij 1961-ben egyébként a Berlini fal megépülése előtt Nyugat-Berlinbe szökött feleségével, majd feladta magát. A gyilkosságokért 8 évet kapott, ebből négyet leült.

Ezután új személyazonosságot kapott a házaspár, állítólag Dél-Afrikában telepedtek le.

A baltikumi dilemma

Az ukrán függetlenségért való küzdelemben való részvételt mind nagyobb elismerés övezi, függetlenül attól, hogy ez a második világháborúban a náci Németországgal való együttműködést jelentette. E tekintetben a helyzet hasonló a balti államok történelmi csapdájához.

Petro Porosenko május 8-án a II. világháború szovjet oldalon harcoló veteránjait együtt fogadta a parlamentben az UPA veteránjaival – akik épp a másik meghívott csoporttal küzdöttek 70 éve.

Az elnöki aktus egyébként abból a szempontból is jelzi a történelmi felfogás átalakításának szándékát, hogy május 8-án történt – nem pedig a Moszkva által ünnepnek tekintett május 9-én – és egyértelműen a II. világháborúról szólt, nem pedig a szovjet és orosz termonilógiában bevett, a Szovjetunió 1941-es megtagadásától 1945-ig számított Nagy Honvédő Háborúról.

De Bandera mellett az 1932-33-as nagy ukrajnai éhínség is ütköző pont Moszkva és Kijev között.

Az ukrán vezetés szerint az éhínséget a Sztálin vezette szovjet állam kifejezetten az ukránok kiirtására provokálta ki. Juscsenko a népirtásra való emlékezésben is élen járt, a fővárosban emlékművet is állítottak a szervezett éhínségnek.

Moszkva szerint a százezrek életét követelő tragédia azonban nem lehetett genocídium, hiszen nem csak ukránokat sújtott, az éhínség Dél-Oroszországban is tombolt.

Az éhínséghez valóban köze volt az állami gabonabegyűjtésnek. Ám valószínűleg a cél nem annyira az etnikai tisztogatás lehetett, mint inkább a pénz. A Szovjetunió egyik legfontosabb sokkal valutabevételét a gabonaexport adta.

Kijev új frontot nyitott a történelemértelmezésben azzal is, hogy – ismét a Baltikumhoz hasonlóan – megszállásnak minősítette az 1917-1991-es időszakot. A kelet-ukrán konfliktus kapcsán a távolodás felgyorsult az oroszországi történelmi kánontól, ezt erősíti az áprilisban elfogadott ügynöktörvény is, amely néhány éven belül lehetővé teszi az 1991-ig keletkezet titkosszolgálati dokumentumok nyilvánosságra hozatalát.

Petro Porosenko elnök május 15-én írta alá a parlament által elfogadott törvényt, amely a nácizmus mellett bűnös rezsimnek bélyegezte a kommunizmust is, betiltotta a szovjet szimbolikát és a függetlenségért harcoló erőként ismerte el az UPA-t

Bandera felemelése, az éhínség népirtásként való megítélése vagy a teljes szovjet éra megbélyegzése azonban nem talált teljes egyetértésre a 47 milliós, harmadrészt orosz anyanyelvűek lakta Ukrajnában. Igaz, Oroszország ebben az értelemben tett egy szívességet a jelenlegi ukrán vezetésnek: elvégre a Kijevhez legkevésbé lojális Krím orosz elvételével, az oroszbarát szeparatisták által irányított Donyeck és Luganszk megye kvázifüggetlenségével a „Csonka-Ukrajnában” Kijevnek talán könnyebb lesz elfogadtatnia az újracsomagolt múltat.