új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A magyarországról szóló kongresszusi meghallgatást – pontosabban a kongresszus Európáért, Eurázsiáért és új típusú biztonságpolitikai kihívásokért felelős albizottságának meghallgatását - Dana Rohrabacher, Washington legnagyobb Putyin-rajongója hívta össze. Információink szerint a kongresszusi esemény az albizottsági elnök egykori képviselőtársa, Connie Mack volt floridai képviselő lobbizásának eredménye, akivel Rohrabacher hosszú évekig ült együtt a külügyi bizottságban. Mack cégeit tavaly bérelte fel a Miniszterelnökség és a Századvég egy közel 1,4 milliárdos szerződéssel: Macket már a Wikipédia-oldala is Orbán Viktor lobbistájaként említi, a külföldi lobbistákat nyilvántartó amerikai adatbázisban pedig kizárólag Mack cégei szerepelnek Magyarország bejegyzett „ügynökeiként".

  • A keddi meghallgatást a Mack a magyar külügyi apparátustól és a Fidesszel eredetileg baráti viszonyt ápoló amerikai magyar szervezetektől teljesen függetlenül szervezte meg. A meghallgatás kiharcolása utóbbiak bírálatai szerint teljesen értelmetlen, időszerűtlen, sőt rendkívül káros is, Mack pedig teljesen járatlan a magyar ügyekben.

    Azt, hogy a meghallgatás valószínűleg rendkívül kellemetlen lesz, jól jelzi az is, hogy bár az első hivatalos meghívó szerint a meghallgatáson tanúskodott volna két fontos amerikai magyar szervezet vezetője is - Koszorús Ferenc az Amerikai Magyar Szövetségtől és Maximilian Teleki az Amerikai Magyar Koalíciótól – mindketten visszamondták a meghívást. Koszorús és Teleki is megpróbálták elérni, hogy napolják el a meghallgatást, de ez nem sikerült.

  • Valódi, politikai súlya nincs ennek a keddi meghallgatásnak, de nyilván nem tesz jót, hogy egy hosszabb nyugalmas időszak után ismét azzal lesz tele az amerikai média, hogy hogyan távolódik el a demokráciától Magyarország. A meghallgatáson feltehetően különösen nagy hangsúlyt kap majd a szélsőjobboldal erősödése az orosz-magyar kapcsolatok felvirágzása is.

  • Az esemény mögött álló republikánus képviselő, Dana Rohrabacher ezt írta a meghallgatásról: “Az Egyesült Államok és Magyarország mindketten NATO tagállamok, de ami ennél is fontosabb, mindkét ország szabad és demokratikus, közös értékekkel és érdekekkel. Olyan időkben, amikor a Kongresszus élénkebben figyeli, mi zajlik Európában fontos, hogy szembe nézzünk a legnagyobb kihívásokkal, de ahhoz, hogy sikeresek legyünk jóhiszeműen kell az európai partnereinkhez viszonyulni. Ezen a meghallgatáson áttekintjük az Egyesült Államok Magyarországgal kapcsolatos politikai irányelveit és jobban megérthetjük, hogy áll most Magyarországon és merre tart a demokrácia, illetve azt, hogy mire számíthatunk Magyarországgal kapcsolatban”.

  • A meghallgatást főszervezőjének, az albizottság alelnökének Dana Rorabachernek nem csak Putyin-barátsága miatt kell gyakran magyarázkodnia. 

    A politikus különös ízlését dicséri, hogy Putyin után sikerült összehaverkodnia Dan Bilzerian playboy-pókerkirály-milliárdossal is, napjaink egyik leghírhedtebb Instagram-hősével. Bilzerian imádja mutogatni a vagyonát: képein félmeztelen nőkkel és női testrészekkel, fegyverekkel, repülőkkel, autókkal, motorokkal, kecskékkel, pénzzel, és persze más híres emberekkel szeret pózolni. Nos, Rohrabachert is egy ilyen közös fotó sodorta kisebb bajba, ez:

    Merry Christmas from Congressman Rohrabacher and I #NothinSaysChristmasLikeABottleOfMezcalAndAShotgun

    A photo posted by Dan Bilzerian (@danbilzerian) on

  • A meghallgatás első felszólalója Hoyt Brian Yee tipikus karrierdiplomata, jelenleg európai és eurázsiai ügyekkel foglalkozó államtitkár-helyettes lesz, akit a megjelenést visszamondó amerikai magyar szervezetek képviselői helyett szerveztek be.  

    Brian Yee államtitkári kinevezése előtt Zágrábban volt nagykövet, előtte pedig Kabulban dolgozott az amerikai külügyminisztérium újjáépítésért felelős részlegénél.

  • A meghallgatáson az egyik felszólaló Simonyi András lesz, aki 2002 és 2007 volt Magyarország washingtoni nagykövete, és kifejezetten nem jó szemmel nézi, amit a Fidesz művel. Simonyi jelenleg a neves John Hopkins egyetemen tanít, illetve ő vezeti a Center for Transatlantic Relation nevű központot az egyetemen nemzetközi tanulmányok tanszékén.

    Simonyi többször szerepelt a Comedy Central szatirikus politikai showműsorában, a The Colbert Reportban, ahol egyszer a műsorvezető, Stephen Colbert arról akarta meggyőzni, hogy az akkor mégcsak épülő Megyeri-hidat róla nevezzék el, egy másik alkalommal pedig gitározott, hogy bebizonyítsa, a magyarok tudnak gitározni.

  • Az amerikai magyarok helyére beszervezett másik felszólaló "The Honorable Kurt Volker" néven szerepel az esemény beharangozójában.

    Ő egyébként az Arizonai Állami Egyetem részét képező, John McCain republikánus szenátorról, volt elnökjelöltről elnevezett McCain Intézet vezetője.

  • A meghallgatás másik felszólalója, akitől nem sok jóra számíthat a magyar kormány Tad Stahnke lesz, a Human Rights First nevű amerikai kormányzati szervezet alelnöke, aki tavaly írt egy hosszú tanulmányt a magyar és a görög szélsőjobboldal felemelkedéséről, amelyben azt is kifejtette, miben hasonlít a Jobbik és a Fidesz politikája, illetve retorikája.

  • Rohrabacher a köszöntőbeszédében azt hangsúlyozta, hogy Magyarország és az Egyesült Államok szövetségesek, és szövetségesek is lesznek, és azt is elmondta, hogy a múlt évben Budapesten járt, és nagyon elégedett volt azzal, amit látott.

  • Legalább ezt mondja nyitóbeszédében a New Jersey-i Mr. Smith republikánus képviselő, és itt olyanokra gondol mint például a túlzott központosítás.

    Mr. Smith szerint André Goodfriend ügyvivő nagykövet viselkedése egyértelműen nem volt semleges, hanem letette a voksát a magyar ellenzék mellett, és egyfajta vezéralakja is lett.

    Vele szemben Colin Bell arról számolt be, hogy minden rendben Magyarországgal és egy megbízható szövetségese vagyunk Amerikának.

  • Ez elég nagy érdeklődésnek számít, ennyi képviselő Magyarországgal kapcsolatos meghallgatáson nagyon rég volt állítólag.

  • Az, hogy a legerősebb párt egy középjobb párt, a második legerősebb pedig szélsőjobb, nagy probléma, de ehhez semmi köze nincs az Egyesült Államoknak, mert ez egy belső ügy - mondta egy Poe nevű képviselő. Szerinte nem szabadna az gondolniuk az amerikaiaknak, hogy bizonyos dolgokról többet tudnak, mint a magyarok, vagy akárki, és nem kellene az amerikai agendát keresztülnyomni más országokon, legyenek akár barátiak, akár nem.

  • Szemerkényi Réka nagykövet hosszasan sorolja Magyarország katonai érdemeit és a potenciális illetve már létező katonai együttműködési lehetőségeket, és persze nem hagyja ki a lehetőséget, hogy elmondja, milyen iszonyú rossz állapotban vette át a Fidesz az országot és ez milyen intézkedéseket kívánt.

  • Azt mondja:

    • Magyarország annyira nem is korrupt, ha összehasonlítjuk más országokkal
    • nem is volt gerymandering, azaz nem úgy módosították a választási kerületeket, hogy az a Fidesznek kedvezzen, és azért volt rá szükség, hogy egyenlőbben legyenek elosztva a választók, ráadásul a Velencei bizottság ajánlásait is figyelembe vették a kialakításakor
    • az sem teljesen igaz ám, hogy Magyarországon probléma van a médiaszabadsággal, tessék csak megnézni, milyen jól megy az online lapoknak!
    • nyomás a civil szervezeteken? csak azokon, amelyek csaltak a pénzekkel (legalábbis kormány szerint, teszi hozzá)!
    • egyébként is elszomorítják a kritikák, de szerinte csak többet kell róluk beszélni
  • Putyin szkander partnerének Szemerkényi Réka szerint többet kellene Magyarországra járnia, hogy lássa, nem is olyan rosszul mennek a dolgok, ahogy mondják!

  • Hoyt Brian Yee kezdi az elemzést a magyar helyzetről, ő az egyik úgynevezett "tanú", tehát egyfajta szakértő, akinek értelmeznie kell a helyzetet. Először felvázolja, mi történt 2010 óta, hogyan gyengült meg a fékek és egyensúlyok rendszere és a média, és hogyan nyert a Fidesz 2014-ben egy egyenlőtlen küzdelemben, és hogyan fenyíteték be a civil szervezeteket. Azt is elmondja, hogy több nemezetközi szervezet is aggodalmát fejezte ki ezekkel kapcsolatban, de hozzá teszi, hogy vannak jelei a javulásnak, de ez még nem elég.

  • Rohrabacher kérdezgeti Yee-t, és megpróbálja gyengíteni és perspektívába helyezni az érveit, például kigúnyolja azt az érvét, hogy a média pártos, mert szerinte ez Amerikában is igaz. Ezt még megismétli párszor a zavartan makogó Yee-vel, majd elmondja, hogy mindezek a kritikák Magyarországgal kapcsolatban, még ha igazak is, nem jelentik a demokrácia végét, és mivel Magyarország semmi különösen rosszat csinál, talán nem kéne annyit támadni.

  • De biztosítja Meeks képviselő urat, hogy az Oroszország elleni szankciók nem fognak változni, még akkor sem, ha ez gazdaságilag rossz az azokat fenntartó országoknak. Erre Meeks azon kezdett el aggódni, hogy de ha ez meggyengíti Magyarországot gazdaságilag, akkor hogy fogja fizetni a NATO tagdíjat, mert nehogy már csak Amerika fizesse, de Yee ebből a szempontból is megvédi Magyarországot.

  • Azt szeretné tudni, hogy Magyarország támogatja-e a NATO-t minden körülmények között, még Oroszország fenyegetésével is szemben is.

    Ő abban bízik, hogy igen, de úgy érzi, nem mindenki teljesen biztos ebbe. Yee megerősíti, hogy Magyarország egy erős NATO ország, és elkötelezett a transzatlanti szövetség mellett.

  • Egy Sires nevű képviselő azt veti fel, hogy mi lesz, ha Amerika folyton szapulja Magyarországot, nem pedig támogatja, és ebből elegünk lesz, ezért egyszerűen átállunk az oroszokhoz, és az ő barátaik leszünk.

  • Ezt mondja Hoyt Yee Sires-nek, aki fél, hogy átállunk az oroszokhoz!

  • Yee szerint igen vannak, többen is, tehát nem alkalmaz kettős mércét Magyarországgal szemben Amerika, válaszolta Rohrabacher kérdésére. Rohrabacher nagyon szeretné látni a neveket, de Yee szerint azok titkosak, maximum számokat tud szerezni a kitiltott képviselők számáról.

  • Poe texasai republikánus képviselő ezen aggódik, és azt mondja, mivel a válasz kérdésre nem, ezért tulajdonképpen nem tett Amerika semmit azért, hogy Magyarország ne függjön Oroszországtól. Yee szerint ez nem igaz, mert az amerikai termelés miatt olcsóbbak a gázárak az egész világon, és ez a magyaroknak is segít.

  • Ted Poe texasi republikánus képviselő arról beszél, hogy Amerika a saját demokrácia-ideálját szeretné Magyarországra erőltetni, miközben maga sem felel meg ennek az ideálnak, de nem csak ennek, hanem például a bevándorlás policynkat is kritizálja, noha az az USA-ban sem működik túl jól.

    Bónusznak megkérdezi Yee-től, hogy tudja, hogy kezdődik a magyar alkotmány - az alaptörvény-, aki nem tudja, Poe viszont fejből idézi: "God bless the Hungarians!", majd csóválja a fejét, hogy ezzel az volt Amerika problémája, hogy szerepel benne isten.

  • Ezt mondta tökéletes magyarsággal Kurt Volker!

  • De tényleg, nagyon szeret minket, kedvesen beszél rólunk, sőt, azt is mondja, ha nem egy amerikai katona lenne, akkor magyar lenne. Meg azt, hogy ha két magyar van egy szobában akkor legalább háromféle véleményük lesz, de pont ezt teszi erőssé a magyar demokráciát. Orbán pedig önző, makacs és hasonlók, de ő egy politikus, akinél ez oké.

  • Ezt mondja most Kurt Valker, aki szerint a tiszta, hogy mit akar az USA, azt, hogy Putyin ne legyen túl erős a régióban, de ezt nem a megfelelő módon próbálja elérni Magyarországon, ahol a sok kritika amerikaelleneséget szült, és ez nem jó.

  • Akinek a nevével már másodszor viccel Rohrabacher, pedig nem is vicces, csak nem könnyű kiejteni. Stahnke jól viseli a dolgot.

  • Stahnke felsorolja, ki mindenki aggódik még a magyar demokráciáért, és végső érvnek azt hozza fel, hogy maga Orbán is kijelentette, hogy egy illiberális demokráciát akar felépíteni. Erre példának a civil szektorral történteket hozza fel.