Valér
2 °C
8 °C

Barcelona úgy végezheti, mint Velence

2015.06.05. 21:58

Háromszor annyian látogatnak Barcelonába, mint amennyien lakják. A turistacunami miatt egyre lakhatatlanabb az 1,6 milliós katalán főváros – állítja az új polgármester, a város első női vezetője, Ada Colau Ballano, aki hamarosan hivatalba lép.

A 41 éves, civilből politikussá vált nő sikere jól jelzi a válságtól terhelt Spanyolország társadalmi hangulatát. A kormányzó Néppárt (PP) országszerte elvesztette eddigi többségét, Barcelonában pedig a radikális, megszorítás ellenes Podemos nyert. Igaz a párt a parlamenti választásokon gyengébben szerepelt a vártnál, sokan a vele rokonítható Sziriza görögországi sikeréhez hasonlóra számítottak.

A spanyolok Kásler Árpádja

Colau azzal került fel a politikai térképre, hogy aktívan kampányolt a lakáshitelesek megmentéséért – éppúgy, mint Kásler Árpád, azzal a különbséggel, hogy nem devizahitelesekről van szó, miután Spanyolország az eurózónában van. A hiteltörlesztésekkel elmaradások kilakoltatása ellen is fellépett.

Most pedig a várost veszélyeztető turizmussal kapcsolatos aggodalmairól beszélt. Szerinte a város úgy járhat, mint Velence, amelynek a ötven éve még 180 ezer lakosa volt, most már csak 60 ezer. Igaz, Barcelona nem süllyed és sokkal nagyobb is, ilyen csökkenés nem fenyegeti, de hogy bizonyos körzetek a mindent eluraló turizmus miatt nem lesz élhető a helyiek számára, az elképzelhető.

Más kérdés, hogy turizmus nélkül a város csak nehezebben volna élhető. Az ágazat 100 ezer embert foglalkoztat, a külföldiek évi 12 milliárd eurót hagynak a városban, amely az 1992-es barcelonai olimpia után óriási változáson ment keresztül, mire Európa harmadik, és a világ 12. leglátogatottabb városa lett – írta a Bloomberg.

De ennek ára van: a Las Ramblas gyalogos övezetében és a Barri Gòticon mindent elsöprő a turisták áradata, a La Boqueria piacán pedig a helyiek nehezen tudják megoldani bevásárlásaikat a bámészkodó tömegtől. A város sok része egyszerűen skanzenné válik.

Az évi 2,5 millió látogatót fogadó kikötőn keresztül hajóikkal érkező, rövidebb időt eltöltő turisták, és a hosszabb időre látogató vendégek áradatának óvatosan már eddig is igyekeztek korlátot szabni. A La Boqueria, a Güell park, a Sagrada Familia csúcsidőben nem fogad szervezett turistacsoportokat.

Az új polgármester ebben az irányban lát még lehetőségeket: moratóriumot rendel el a szállodakapacitás bővítésére. Városvezetőként erre van oka, elvégre a közeli Gràciában tüntetők tömege vett körül egy épületet, tiltakozva az ellen, hogy szállodává alakítsák át. Tiltakoztak az ellen is, hogy a bérlemények mindenfelé youth hostelekké alakultak át.

Persze mindezt úgy kell végrehajtania, hogy a város ne essen el a turizmusból érkező haszontól sem.

„Nem lehet építeni egy másik Sagrada Familiát valahol arrébb” – mondta Greg Richards, a Bredai egyetem professzora, aki Barcelona vendéglátóiparát vizsgálta. „Azoknak, akik nem bírják elviselni a turistahordákat, végső soron nem lesz más választásuk, mint valahová máshová költözni.”