Auguszta
-4 °C
2 °C

Őrizetbe vettek egy volt srebrenicai parancsnokot Svájcban

2015.06.10. 23:18

Őrizetbe vették szerdán a svájci határőrök Naser Oricot, aki a srebrenicai muzulmán katonai rendőrségnek volt a parancsnoka az 1992 és 1995 közötti boszniai háború idején - közölte Camil Durakovic, Srebrenica polgármestere.

Az MTI szerint a polgármester elmondta, hogy Oric Bernbe igyekezett, ahol az 1995-ös srebrenicai - boszniai muszlimok elleni - mészárlás áldozatairól tartott megemlékezésére volt hivatalos. A volt rendőrparancsnokkal tartott maga Durakovic is, akit rövid időre szintén őrizetbe vettek, továbbá egy velük utazó harmadik személyt is.

Oricot az Interpol Szerbia által kezdeményezett nemzetközi körözése alapján fogták el.

A polgármestert és a harmadik személyt később szabadon engedték.

A hágai Nemzetközi Törvényszéken Oricot első fokon - 2006 júniusában - két év börtönre ítélték, mert a boszniai háború idején körzetében nem akadályozta meg foglyul ejtett szerbek megkínzását és meggyilkolását. A fellebbviteli eljárásban a törvényszék megállapította, hogy az 1992 szeptembere és 1993 márciusa közötti időszakban - még az 1995-ös srebrenicai vérengzés előtt - súlyos bűncselekményeket követtek ugyan el szerb rabok terhére az egyik rendőrőrsön, de Oric felelőssége nem bizonyítható. Belgrádban azóta sem nyugodtak bele ebbe a döntésbe.