Halálra szúrt egy bika egy turistát Spanyolországban
Halálra szúrt egy bika egy francia férfit kedd hajnalban a kelet-spanyolországi Pedreguer városának bikafesztiválján. A hatóságok szerint a 44 éves turista olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az életét már nem tudták megmenteni – írja az MTI.
Egy úgynevezett Bous el carrer (Bikák az utcán) fesztiválon történt ez, amelynek lényege, hogy az utcákra terelik a bikákat és a házfalak mentén emelvényeket állítanak fel, amelyek tetejéről a közönség egy része közelről, de mégis biztonságos távolból nézheti az állatokat. Az emelvény alatti részt berácsozzák, a vakmerőbbek onnan követhetik a bikákat, így egész közel juthatnak hozzájuk. Ám a függőleges rácsokon könnyen ki lehet bújni, és a bika is be tud döfni rajtuk. A szervezők mindig felhívják a figyelmet arra, hogy senki ne álljon a rács közvetlen közelébe.
Az elhunyt férfit is figyelmeztette egy helyszíni segítő a veszélyre, mert nagyon közel merészkedett az állatokhoz fotózás közben. Szemtanúk szerint fényképezés közben nem vette észre a nekirontó bikát, és nem tudott kitérni a szúrás elől, amely először a mellkasán, aztán a hasán sebezte meg.
Az önkormányzat az áldozat iránti kegyeletből felfüggesztette a fesztivál további programjait, és félárbocra engedték a zászlót a városházán.
Spanyolországban számos bikafuttató fesztivált szerveznek nyaranta, ezek közül a leghíresebb a San Fermin fesztivál Pamplonában, amely most kedden ért véget. Idén kilenc ember sérült meg a fesztiválon, közülük négyen ápolásra szorulnak, olyan súlyos sérülést szereztek a bikáktól. A legutóbbi haláleset, amelyet bika okozott, 2009-ben történt.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.