Etelka, Aletta
1 °C
5 °C

Több százezer eurót is kell fizetnie az elítélt auschwitzi könyvelőnek

2015.07.16. 19:32 Módosítva: 2015-07-17 01:12:44

Több százezer eurós eljárási költséget is kell majd fizetnie a szerdán 4 év börtönre ítélt Oskar Gröningnek, az auschwitzi haláltábor egykori könyvelőjének. A lüneburgi tartományi bíróság szóvivője csütörtökön az NDR regionális közszolgálati műsorszolgáltató társaságnak azt mondta: az elítéltnek az eljárás valamennyi költségét meg kell térítenie, amennyiben a bíróság döntése jogerőre emelkedik.

A végösszeget még nem tudni, mert sok kisebb tételt még nem számoltak el, írja az MTI. Az ügyvédek munkadíja nagyjából 120 ezer euró (bő 37 millió forint), a tolmácsok munkája 75 ezer euróba kerül. 65 ezer euróért bérelték a rendezvénytermet, amelyben a tárgyalásokat tartották, a perben részt vevők nagy száma miatt ugyanis a lüneburgi tartományi bíróság épülete nem volt alkalmas az eljárás lefolytatására.

A nagyobb tételek közé tartozik még a 14 tanú - köztük Kanadából és az Egyesült Államokból érkezett egykori auschwitzi foglyok - utazási költsége és a szakvélemények költsége. Azt nem tudta megmondani, hogy Oskar Gröning vagyoni helyzete lehetővé teszi-e a több százezer eurós kiadást.

A négy éves börtönbüntetés még nem emelkedett jogerőre.  A hannoveri ügyészségnek és Oskar Gröningnek egy hétig, jövő szerdáig van ideje a mérlegelésre. Egyeslőr sem az ügyészség, sem  Gröning védője nem döntötték el, hogy elfogadják az ítéletet. Az ügyészség eredetileg három és fél év szabadságvesztés kiszabását indítványozta, míg a védő a vádlott felmentését kérte.    

Gröninget az auschwitz-birkenaui haláltábor 300 ezer foglyának meggyilkolásában találták bűnrészesnek.  Oskar Gröning önként lépett be az SS-be, majd 1942-től Auschwitzban szolgált. 1944-ben az úgynevezett magyar akció (Ungarn-Aktion) idején a haláltáborba szállított és gázkamrába küldött emberek hátrahagyott csomagjait kezelte, előkészítve a terepet a deportáltak következő csoportjának, és bevételezte, majd az SS berlini központjába küldte a csomagokban talált pénzt. Ezzel az auschwitzi könyvelő néven is emlegetett lágerőr az ügyészség és a bíróság megítélése szerint bűnrészessé vált az Auschwitz-Birkenauba hurcolt foglyok legyilkolásában.

A férfi ellen már 1977-ben is folyt nyomozás, ezt később azonban leállították. A hannoveri ügyészség által áprilisban indított új perbe belépett nagyjából 70 mellékvádló is, többnyire holokauszt-túlélők és áldozatok rokonai, köztük magyar állampolgárok is.  

Oskar Gröningről és az ítéletről ebben a cikkünkben olvashat>>>