Lavrov: Picsába, te debil!
Szokatlanul viselkedett az orosz külügyminiszter a szaúdi kollégájával tartott moszkvai sajtótájékoztatón. Szergej Lavrov az újságírói kérdés arab fordítása alatt elővette mobilját és azt hosszasan nézte. A mozdulat nem annyira ritka – a protokollgyilkos Jean-Claude Juncker ezt magasfokon űzi –, és Lavrov gyorsan el is tette, majd válaszolt a kérdésre. Eszerint Moszkva nem tervez egyesített találkozót Szíria különböző ellenzéki – a Bassár Aszad elnök erői ellen harcoló – csoportokkal, de többükkel egyenként tervben vannak a találkozók.
Ezután azonban, az arab fordítás alatt láthatóan fortyogott magában, végül a mikrofon ellenére nem tudta megállni, hogy halkan ki ne bukjon belőle: "Picsába, te debil!"
Láthatóan nem a sajtótájékoztatón elhangzottaknak, sokkal inkább annak szólt, amit a telefonján olvashatott a máskor mindig kimért külügyminiszter. A diplomataveterán 94-től tíz éven át volt az ENSZ-ben Oroszország képviselője, azóta pedig a kormány legstabilabb tagja a külügyi tárca élén.
Az orosz külügyminisztérium sajtóosztályának vezetője semmit nem hallott – írta a Newsru.com. Marija Zaharova szerint köhincséléseket nem kell kommentálni. A köhincsélés a 35. másodperctől hallható.