Halálos baleset a Zsidó-vályúnál

2015.09.01. 18:13

Szeptember 1-én egy szemtanú értesítette a lengyel Tátrai Önkéntes Mentőszolgálat (TOPR) ügyeletét, hogy baleset történ a Tátra legnehezebb turistaútján, írja a magas-tatra.info. A szemtanú azt látta, ahogy egy turista lezuhan a Sas út egyik legnehezebb részén, a Honoratka-szakadék (Honoratka, másik ismert nevén Zsidó-vályú) és a Fagyott-tavi-csorba (Zmarzła Przełęcz) közötti szakaszon.

A bejelentés után a hegyimentők mentőhelikopterrel repültek a helyszínre, ahol aztán megállapították, hogy szerencsétlenül járt férfi a nagy magasságból történő zuhanás következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen az életét vesztette.

A Honoratka-szakadék a Sas útnak az a pontja, ahol már korábban is több súlyos baleset történt. A most elhunyt férfi ebben az évben már a második áldozata ennek a meredek vízmosásnak, ahol május 15-én szintén halálos baleset történt. Hatalmas szerencséje volt viszont annak a turistának, aki június elején ugyanitt túlélt egy 200 méteres zuhanást. A Sas úton annak kialakítása óta több mint száz turista vesztette életét, az egyik legtragikusabb év 2012-ben volt, ebben az évben öt személy vesztette életét ezen a turistaúton.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport