Vazul
10 °C
25 °C

A britek legalizálhatják a füvet

2015.09.10. 13:10

A brit parlament októberben vitatja meg, hogy legalizálják-e a kannabiszt, miután egy erről szóló petíció megkapta a szükséges 200 ezer aláírást. A petíciót James Richard Owen indította, aki szerint a fű termelésének, eladásának és használatának legalizálása 900 millió fontos adótöbbletet hozna, 400 milliót takaríthatnának meg a rendőri ügyek csökkenése miatt, és 10 ezer új állást teremtene. 

A petíció szerdán érte el a 200 ezer aláírást, a kormány bejelentette a parlamentnek, hogy október 12-én fogják megtárgyalni a kérdést. A hivatalos válaszában a kormány azt írja, hogy a tudományos tanulmányok egyértelműen megmutatták, hogy a kannabisz drog, ami árt az emberi egészségnek, ezért nincs tervben a legalizáció.

Egyelőre még kevés adat van arról, mi történt azokon a helyeken, ahol legalizálták a füvezést, korai amerikai felmérések alapján azonban sikertörténetekről van szó: az erőszakos bűncselekmények csökkentek, a feketepiac zsugorodott, az adóbevétel pedig duplája annak, amire eredetileg számítottak.