Lajos, Patrícia
18 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

A menekültválság Szíriában dől el. De hol tart a polgárháború?

GettyImages-487289100
2015.09.14. 20:07
Jó reggelt, Magyarország, jó reggelt Európa! A szíriai polgárháború pár hónapja a mészárlásokon való borzongáson és a műemlékek ledózerolása miatti álszent felháborodáson – most komolyan, ki az, aki bármit is tudott Palmyráról, mielőtt az Iszlám Állam teletömte dinamittal? - kívül senkit nem nagyon izgatott.

Most viszont már Széles Gábortól a UKIP-ig minden agytrösztnek megvan az ötlete arra, hogyan is kéne megoldani a válságot. A magyar kormány permanens zavarában is mindig Szíriára mutogat, hogy ott tessék beavatkozni!

Azt szögezzük le, hogy hiába tűnik úgy, hogy a Szíriára mutogatással csak megpróbálják elterelni a figyelmet a menekültek kezelésében mutatott összeurópai impotenciáról, maga a diagnózis abszolút jogos:

A menekültválságot Európában csak kezelni lehet, megoldani a Közel-Keleten kell.

Persze az okos kijelentések mellett az európai államok az elmúlt hónapokban sem igazán törték magukat, hogy tevőlegesen is beavatkozzanak a polgárháború menetébe. Ennek okairól – köztük igen sunyi háttérösszefüggésekről – majd később. Előbb nézzük, mi is a helyzet Szíriában!

Ahogy arról korábban szó volt, Aszad stratégiai célja, hogy megvédje az ország észak-déli tengelyét, valamint az emögött fekvő tengerparti tartományokat. Azonban Szíriában ugyanúgy nem lehet egységes frontvonalról beszélni, mint ahogy nincs egységes ellenzék sem. Sőt, egy közép-európai újságírónak még a harcok pontos folyásáról is csak homályos fogalmai lehetnek, mivel igen kevés a polgárháborúban dolgozó haditudósító, ellenben csak úgy ömlenek a különböző milíciák propagandavideói. De azért északról délre haladva megpróbálom kibogozni, mi is történik a főbb konfliktuskatlanokban.

Aleppó

A legnagyobb szíriai városnál 2012 óta folytatott állóháborúban a három nagy hadviselő fél körtánca jelenleg a következő szekvenciát követi: Aszad erőit a felkelők koalíciója visszaszorította néhány kerületből, a felkelőknek viszont az Iszlám Állam pörkölt oda keményen, akiket viszont az USA és a kurdok nemhivatalos koalíciója szorongat (a kurdokat pedig a törökök sanyargatják). Nem úgy tűnik, mintha bármelyik fél is el tudná dönteni az ostromot, az azonban már látszik, hogy ki a legnagyobb vesztes: helyi lakosság, melyet nem csak a kormányerők hordóbombái, a felkelők rakétái, de már az Iszlám Állam vegyi fegyverei is gyors menekülésre ösztönöznek.

Aleppónál mutatkozott meg, hogy

az al-Kaida emírje bölcsebb, mint Gyurcsány Ferenc

Al-Zavahiri ugyanis tudja, mikor kell szerényen háttérbe húzódni, nehogy a terrorszervezet iránti ellenszenv miatt bukjon a Nagy Cél. Ezért a talán legerősebb északnyugati ellenzéki milícia, az an-Núszra Front elvonult Aleppó alól, hogy az Egyesült Államok légierejének ne lehessenek erkölcsi kifogásai az ellenzékiek támogatásával szemben. Dzsihadista szervezeteknél – különösen, ha sikerszériában vannak – ritka az ilyen stratégiai gondolkodás, ezért is gondolom azt, hogy az an-Núszra pragmatizmusa hosszútávon sokkal életképesebb az Iszlám Állam kamikázekalifátusánál

Damaszkusz

Damaszkusz térsége egyre inkább Aleppóhoz kezd hasonlítani abban a tekintetben, hogy két iszlamista szervezet szorongatja Aszad erőit. Az elővárosokat két nagy erő vívja épp: az Iszlám Hadsereg és az Iszlám Állam. Gondolom, ez utóbbit nem kell bemutatni, a Dzsais al-Islam-mal viszont érdemes megismerkedni:

  • több milícia koalíciójából jött létre
  • legalább 5000 katonával rendelkezik
  • elutasítja a nyugati demokráciát, annál inkább pártolja a sáriát
  • ennek megfelelően egy iszlám állam létrehozása a célja, még ha nem is olyan radikális módon, mint al-Bagdadinak

És ha most már nem érti, miben is különbözik Iszlám Hadsereg az Iszlám Államtól, akkor csak annyit érdemes megjegyeznie:

Az Iszlám Hadsereg Szaúd-Arábia fedőszerve

És a legnagyobb Öböl-állam pénze meg is látszik a felszerelésen és egyenruhákon. A szaúdiak abban is előrébb tartanak az amerikai árnyékhadseregnél, hogy Zahran Allus személyében találtak egy olyan tisztet, aki

egy milíciából ütőképes hadsereget faragott

De Damaszkusz bevétele nem lesz könnyű, hiszen Aszad is ide koncentrálja erőit. A BBC fővárosi tudósítója szerint

A kormány által ellenőrzött területeken nyugalom van, az élet ugyanúgy zajlik, mint a hétköznapokban. (...) A katonák morálja jónak tűnt, felszerelésük, fegyvereik és állásaik jól karban voltak tartva

Daraa

Szíria legdélebbi nagyvárosa is már három éve a frontvonalban van; sőt, a százezres város körül szinte a teljes tartományt elfoglalták már az ellenzékiek, de a Daraa városa ellen indított offenzíva júliusra megtorpant. Daraa azért is különösen érdekes, mert a nem kevesebb, mint 52 ellenzéki milíciát összefogó Déli Frontban – az összes többi hadszíntértől eltérően – nem olyan erős az iszlamista befolyás. Ezért ha valahol, akkor itt lehetne valami keresnivalója a szekuláris erők kiképzésébe és bevetésébe eddig 500 millió dollárt eddig tök feleslegesen befektető Egyesült Államoknak (erről még egy háttértanulmányt is olvashatnak). 

Latakia

Az Aszad-rezsim megroppanását jelzi, hogy a harcok elérték az alavita törzs (innen származik az Aszad-család) területeit is. A Földközi-tenger mellett fekvő Latakia tartományban eddig csak az Aszad-család aranyifjai garázdálkodhattak szabadon, de Latakia üdülővárosába a múlt héten már sikerült egy autóbombát becsempészni, és egy iskola előtt felrobbantani (ugye ön se gondolta komolyan, hogy Szíriában csak az Iszlám Állam használ öngyilkos merénylőket?). A tavasszal elfoglalt Idlib tartományból június folyamán már indult egy komolyabb offenzíva is, de ez nem járt sikerrel.

És akkor jöttek az oroszok

És Latakiával érkeztünk el a konfliktus nemzetközi szintjéhez. Irán és Oroszország ugyanis úgy döntöttek, Aszad több területet nem veszíthet, rendszerét életben kell tartani. Hogy miért?

mindig csináld az ellenkezőjét annak, amit az amerikaiak tesznek

Oroszország persze hivatkozhat arra, hogy veszélyben látja az egyetlen földközi-tengeri bázisát Tartuszban, de ez azért kamu, mert a hetvenes években épült támaszpontot lényegében már kiürítették.

Egészen mostanáig. Mert bár a nyár folyamán úgy tűnt, hogy az oroszok leginkább a „béketárgyalások” jelszavával próbálnak meg lélegzetvételnyi haladékot kieszközölni Aszad számára, augusztusban kiderült:

Putyin bevállalta, hogy orosz katonákkal fordítsa meg a háború menetét

A polgárháború korábbi szakaszaitól eltérően ugyanis már nem elég az, ha Oroszország rakétarendszerekkel vagy páncélosokkal erősíti meg a szíriai hadsereget, mert a szíriai hadsereg lényegében elfogyott. Ezért nagyon úgy tűnik, az oroszok inkább megspórolják a toborzásra kiképzésre szánt időt és energiát, és a maguk kezébe veszik az ügyet. A katonai beavatkozás mértéke egyelőre nem tisztázott, de meglehetősen nagy léptékűnek tűnik. Az oroszok ugyanis

  • felújítják a tartuszi hadikikötőt
  • Latakiában légibázist építenek, és meg nem erősített hírek szerint már Szuhoj-27-eseket is láttak Szíria felett
  • Az orosz hadsereg legkorszerűbb T-90-es tankjait szállították a frontra
  • a szintén új fejlesztésű BTR-82A lövészpáncélosokat orosz személyzettel már be is vetették
  • állandó légihidat létesítettek Szíriával, melyet a - nyilván amerikai sugallatra kihirdetett – bolgár légtérzár után Teherán felé irányítottak át.

Mert Oroszország Szíria kapcsán nagyon egymásra talált a nukleáris megállapodás révén a szankcióktól épp megszabadult Iránnal, mely az elmúlt hónapokban már több ezer katonáját és a világ talán legjobb gerillaszervezetének számító Hebollahot is mozgósította Aszad védelmére.

Érdekes, mennyire megbénítja az Egyesült Államokat az elnökválasztási kampány, az európai szövetségeseit politikailag megrázó menekültválság ellenére sem változtattak a légi támogatás kizárólagosságán alpuló hadjáraton. Ráadásul az USA legvállalhatóbb, legstabilabb és legütőképesebb szövetségesei, a kurdok súlyos csapást szenvedtek – paradox módon nem az Iszlám Államtól, hanem az USA másik stabil és ütőképes szövetségesétől, Törökországtól. Erdogan ugyanis a közelgő előrehozott választást szem előtt tartva háborút indított nemcsak saját kurd „terroristái ”, hanem az iraki kurdok ellen is (erről a piszkos húzásról részletesen itt olvashat).

Közben a nyilvánvaló előjelek ellenére az USA egyszerűen nem tud mit kezdeni az orosz intervencióval, tevékenysége a már említett légtérzáron kívül kimerül a tiltakozásokban és figyelmeztetésekben. Ezek a gesztusok már a Krímnél és Kelet-Ukrajnánál is megmutatták, mennyit érnek.

Az oroszok azonban könnyen darázsfészekbe nyúlhatnak: Törökország és az Öböl-monarchiák ugyanis 2012 óta rengeteg pénzt és energiát öltek a háborúba (ahogy azt feljebb is olvashatták, a szaúdiak az Iszlám Hadsereg, Katar pedig az an-Núszra fő támogatója), és ahogy arról korábban írtam,

az olajár manipulálásán keresztül háromszor verhetik vissza Putyinon a kalandorakciót

Ráadásul a szunnita államok több nyugati országot is gazdaságdiplomáciai pórázon tartanak, méghozzá milliárdos fegyverüzletekkel. Az elmúlt években ugyanis ezek az országok váltak a világ legnagyobb fegyvervásárlóivá, és a történelmi tapasztalatok szerint

hadiipari üzletek soha nem köttetnek meg titkos politikai záradékok nélkül

Feltűnő például, hogy Franciaország idén 12 milliárd dolláros szerződést kötött Szaúd-Arábiával. Az Egyesült Arab Emírségeknek pedig véletlenül akadt egy kis aprója, hogy kisegítsék a franciákat, és megvegyék az egyik Mistral-deszanthajót, ami pont az orosz embargó miatt ragadt a franciák nyakán.

De mi lesz akkor Szíriában?

A Nyugat sokáig dédelgette azt az ábrándot, hogy végül csak megbukik Aszad, és utána elkezdhetnek foglalkozni a többi vállalhatatlan frakcióval. Most azonban

a polgárháború befejezése helyett inkább annak befagyasztása lehet a reális opció
  • Erre törekednek a politikai válságtól rettegő uniós állami vezetők, akiknek muszáj valami gyors megoldást felmutatni odahaza
  • Erre törekszik az orosz-iráni érdekszövetség, mely a jelenlegi harci helyzetben megelégedne a status quo-val
  • Ebbe törődhet bele az USA, mely egyre kevésbé tudja érvényesíteni a maga forgatókönyvét, és melynek ma már fontosabb az Iszlám Állam elleni harc, mint a szövevényes polgárháború – még akkor is, ha ez a kettő elválaszthatatlanul összefonódik.

De könnyen lehet, hogy még egy ENSZ-segítséggel tető alá hozott fegyvernyugvás sem hozhat eredményt, az ellenérdekeltek ugyanis igen befolyásosak és nagyon közel vannak:

  • Aszad hatalmon maradása nem elfogadható a síiták ellen kvázi-vallásháborút vívó szunnita hatalmaknak
  • Aszad hatalmon maradása nem elfogadható az USA külpolitikájára - Netanjahu ide vagy oda - nagy befolyást gyakorló Izraelnek
  • És Aszad hatalmon maradása nem elfogadható annak a több száz milíciának, melyekkel egy esetleges fegyverszünetet a gyakorlatban is be kéne tartatni.

Azaz sem gyors fegyverszünetben, sem gyors győzelemben nem reménykedhetünk, sőt: az Aszad-rezsim váratlan katonai megerősítésével tovább nőtt az esélye egy elkeseredett, elhúzódó háborúnak, mely során újabb területek válnak hadszíntérré, és újabb emberek menekültté.