Pál
-4 °C
0 °C
Index - In English In English Eng

Japán kémeket tartóztattak le Kínában

2015.09.30. 09:15

Két japánt tartóztattak le kémkedés vádjával Kínában - ismerte el szerdán a japán kormány, miután a májusi eseteket megszellőztette az ország egyik vezető napilapja, az Asahi Shimbun. A New York Times tudósítása szerint a letartóztatások az egyik gyanúsítottat egy Shanghai környéki hadiüzemnél, a másikat pedig az észak-koreai határnál fogták el. Az egyik japán híradó egy harmadik letartóztatottról is tud, de róla még semmit nem lehet tudni. 

A japán kormány ugyan elismerte a letartóztatások tényét, azt azonban tagadta, hogy valóban kémeket küldött volna a szomszédjához. Legutóbb öt éve, 2010-ben történt hasonló eset, akkor egy japán építőipari vállalat négy alkalmazottját vádolták azzal, hogy lefilmeztek egy katonai létesítményt Hopej tartományban, de néhány héttel később szabadon engedték őket.

Az eddig mindkét érintett által titkolt hír mindenesetre nem tesz jót az amúgy is feszült japán-kínai kapcsolatnak, melyet területi viták és Kína nagyhatalmi ambíciói is terhelnek. Az mindenesetre furcsa, hogy a Hszi Csin-Ping főtitkárrá választása óta agresszívabb kínai diplomácia eddig nem próbálta kiaknázni az ügyet.