Valér
1 °C
9 °C
Index - In English In English Eng

Van, amikor a Pentagon is kénytelen tárcsázni egy bizonyos moszkvai számot

2015.09.30. 07:32

Sem Oroszország, sem az Egyesült Államok nem szeretné, ha gépei Szíria fölött véletlenül egymást kezdenék el lőni - legalábbis erre lehet következtetni az amerikai védelmi minisztérium keddi bejelentéséből, mely szerint 

közvetlen távközlési kapcsolatot hoznak létre az amerikai és az orosz hadsereg között.

Peter Cook, a Pentagon szóvivője az MTI szerint hangoztatta, hogy a közvetlen kommunikációs vonal létrehozását azért tartják elengedhetetlennek, mert teljesen ki kívánják zárni a "balesetek" eshetőségét. 

Az Egyesült Államok az ukrán válság kezdete, illetve a Krím orosz annexiója után egyébként már megszakította a katonai kapcsolatokat Moszkvával, de Putyin újabb húzása most rákényszerítette a Pentagont a kapcsolatfelvételre.

A szíriai fronton ugyanis egyre nagyobb a zsúfoltság, miután Oroszország megerősítette Tartúsz kikötőjében lévő támaszpontját és több légibázisra már nagyjából 30-35 gépet telepített. Az amerikaiak vezette nemzetközi koalíció pedig már egy éve hajt végre bevetéseket Szíria légterében az Iszlám Állam - és más dzsihadista szervezetek, például a szír ellenzéki koalícióban harcoló an-Núszra Front - ellen. 

A szíriai rezsimet támogató Moszkva is névleg az Iszlám Állam ellen telepített légierőt, páncélosokat és deszantosokat Latakia tartományba, de valójában inkább a fogyatkozó Aszad-rezsim törzsterületét akarják megvédeni az ellenzéki milíciáktól. 

500 milliót tapsoltak el a semmire

Cook szóvivő kedden azt is bejelentette, hogy az Egyesült Államok "szünetet tart" a szíriai fegyveres ellenzékiek kiképzésében. Az USA elvileg 5400 felkelő fegyveres kiképzését és felszerelését vette tervbe; őket szánták az Iszlám Állam ellen küzdő erők gerincének. Eddig azonban nem sok kézzel fogható eredményt tudnak felmutatni az 500 millió dolláros program során. Az Új Szíriai Erők (NSF) első 54 fegyverese két hónapja érkezett vissza Szíriába a törökországi kiképzőtáborból, hogy aztán szinte rögtön megtámadja őket az al-Kaida egyik helyi fiókszervezetét adó an-Núszra Front. A második kontingens 75 fegyveressel a napokban érkezett meg, azonban az an-Núszra állítólag őket is terepjáróstul, fegyverestül magába olvasztotta.

A szóvivő most azt mondta, hogy felül kell vizsgálni a programot, mert eddigi eredményeit nem tartják kielégítőnek, de a toborzást folytatják.