Norbert, Cintia
13 °C
26 °C
Index - In English In English Eng

Gyilkosabb volt a mekkai zarándoklat, mint gondoltuk

2015.10.14. 15:13 Módosítva: 2015.10.14. 15:13

A szaúdi hatóságok által hivatalosan közölt 769 több mint kétszerese, legalább 1633 ember veszthette életét szeptember 24-én amekkai zarándoklaton történt tülekedés során Minában - közölte saját számításaira alapozott szerdai összesítésében az AFP.

Mivel több száz zarándokot továbbra is eltűntként tartanak nyilván, az áldozatok valós száma még magasabb lehet - írta jelentésében a francia hírügynökség, amely az érintett országok illetékeseinek és állami hírközlő szerveinek közléseire alapozta számításait.

A szaúdi hatóságok nem kommentálták a hírügynökség állítását. 

Soha ilyen tragédia nem volt

Ha az AFP számai bizonyulnak valósnak, akkor az idei minden idők legsúlyosabb tömegtragédiája a mekkai zarándoklatok történetében. Feljegyzések szerint az eddigi legsúlyosabb tömegpánikban 1426 ember halt meg 1990-ben.

Irán korábban azzal vádolta meg a legfőbb térségbeli riválisának számító Szaúd-Arábiát, hogy a hibás szervezés vezetett a tülekedéshez. Teherán úgy véli, hogy a szaúdi hatóságok megpróbálják kozmetikázni a halottak számára vonatkozó adatokat, iráni számítások szerint ugyanis a halálos áldozatok száma meghaladja a 4700-at. Utóbbi állítását azonban semmilyen bizonyítékkal nem támasztotta alá a perzsa állam.

Ellentétes magyarázatok

A rijádi belügyminisztérium szerint a tragédia azért következett be, mert zarándokok két nagy csoportja szembetalálkozott egy útkereszteződésben.

Egy szemtanú szerint a zarándokok két hulláma egymással ellentétes irányban haladt, és a hátul jövők nyomása miatt már nem tudott kitérni egymás elől.

Egy libanoni lap ezzel szemben azt írta, hogy a zűrzavar akkor támadt, amikor a zarándoklat helyszínére érkezett a szaúdi király fia, Mohamed bin Szalmán Ál Szaúd herceg, 200 katonából és 150 rendőrből álló népes kíséretével. Ezt a szaúdi hatóságok cáfolták.