Pál
-5 °C
0 °C
Index - In English In English Eng

Trump új szintre emelte a kampányt, Busht teszi felelőssé szeptember 11-ért

2015.10.17. 10:27

Az amerikai elnökválasztási küzdelemben a republikánus Donald Trump pártbeli riválisát, Jeb Busht annak a családjával kívánta támadni úgy, hogy a jelölt testvérének, George W. Bushnak a felelősségéről beszélt a 2001. szeptember 11-i terrortámadás kapcsán.

Trump a Bloombergnek adott interjút, ahol a Bush-dinasztiáról esett szó, amikor azt fogalmazta meg, hogy amikor riválisa testvéréről, George Bushról van szó, bárki bármit is mond, az ő elnöki periódusában semmisült meg a New York-i World Trade Center (Világkereskedelmi Központ).

Az újságírót sokkolta a kijelentés a Telegraph szerint, és azt mondta, nem teheti felelőssé Busht ezért, Trump azonban nem visszakozott.

Ő volt az elnök, ok? Hibás vagy nem, de ő volt az elnök. A WTC az ő elnöksége alatt semmisült meg.

Trump korábban már katasztrófának minősítette Bush elnökségét, de az ő felelősségét a WTC-tornyok leomlásában most vetette fel először.

Ari Fleischer, a Bush-adminisztráció sajtófőnöke azt mondta erre, hogy Trump véleménye úgy hangzik, mint azoké, akik összeesküvésként látják az akkori terrortámadást, amely mögött a Fehér Ház állt.