Móric
9 °C
15 °C

Kirúgták a lányt földhöz vágó iskolai rendőrt

2015.10.28. 17:44

A dél-karolinai Richmond-megye seriffje szerdán bejelentette, hogy megváltak Ben Fieldstől, attól az iskolai rendőrtől, aki egy helyi gimnáziumban székestül majd anélkül is földhöz vágott egy fekete kamaszlányt, amiért az nem volt hajlandó elhagyni az osztálytermet. 

Leon Lott seriff azt mondta, tanulmányozták az incidensről készült mobilos felvételeket, amik azóta keresztül-kasul bejárták a médiát, meghallgatták a tanúkat és arra jutottak, hogy amit ahogy az iskola rendőre kezelte a helyzetet, az nem volt elfogadható.

Engem leginkább az szomorított el a kezdetektől fogva, ahogy [Fields] fölemelte a diákot a földről és keresztül hajította a tantermen

- mondta Lott.

A lány, akire amúgy azért hívta rá a tanár a rendőrt, mert elővette a mobilját a matekórán, a seriff szerint csak kisebb horzsolásokat szenvedett, a diák ügyvédje viszont azt nyilatkozta az NBC-nek, hogy  a lány a fején és a hátán is megsérült, a karja pedig gipszben van. 

Az esetet az FBI és az igazságügyi minisztérium is vizsgálja, azt akarják kideríteni, hogy vajon Fields megsértette-e a lány emberi jogait, dél-karolinai fekete polgárjogi vezetők viszont azt követelik, hogy a (most már ex) rendőr ellen testi sértés miatt indítsanak eljárást.