Aki nem rendeltetésszerűen használja az ENSZ számítógépeit, könnyen gyermekpornográfiába keveredik
Az ENSZ egy belső jelentése szerint négy munkatársuk a nevükhöz kötődő e-mail címekről osztott meg egymással gyermekpornográfiát. Mindannyiukat kirúgták, akárcsak azt a férfit, aki egy hivatalos járművel szállított marihuánát. De nem akármennyit, hanem 173 kilót.
Az említett esetek tavaly július és idén június között történtek. Az ENSZ nem nyilatkozott róla, hogy milyen büntetésben részesültek az egykori munkatársak. A gyerekpornót megosztó kollégákat
miatt rúgták ki.
A most kiadott jelentésben az ENSZ titkárságához tartozó, 41 000 fős stábot vizsgálták. A jelentésben részletezik a fegyelmi vétségeket és a bűncselekményeket, de arra nem tértek ki, hogy a korábbi munkatársak hol állomásoztak és hová távoztak. Amikor tudomást szereztek a bűncselekményekről, érintették az érintett országok hatóságait a történtekről; hogy ők mit osztanak meg a nyilvánossággal, az rajtuk múlik.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.