Etelka, Aletta
3 °C
4 °C

Legyőzte az ellenzék a mianmari katonai junta erőit

000 Hkg10228613
2015.11.09. 08:22 Módosítva: 2015-11-09 08:41:08

Az egykori katonai junta erőit tömörítő mianmari kormánypárt elismerte választási vereségét, írja az MTI.  Htaj Oo, a mianmari junta visszavonult tábornokait tömörítő Szövetségi Szolidaritás és a Fejlődés Pártjának (USDP) ügyvezető elnöke azt mondta: 

Vereséget szenvedtünk. Ki kell derítenünk a vereség okát, de fenntartások nélkül elfogadjuk az eredményeket.

Mianmarban 25 éve először tartottak szabadon parlamenti választást. A választási bizottság egyelőre nem közölt hivatalos eredményeket, de a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kji vezette ellenzéki Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) szóvivője azt mondta, hogy pártja a szavazatok több mint nyolcvan százalékát szerezte meg az ország középső, sűrűn lakott területén, és több mint 65 százalékát az említett területen kívül fekvő Mon és Kajin államokban. Öt szövetségi államban egyelőre nem ismertek az eredmények.

A parlamenti helyek negyede ugyanis a mianmari junta hivatalos feloszlatása dacára továbbra is a hadsereg nem választott tagjai számára van fenntartva. Ebből fakadóan az NLD-nek és szövetségeseinek a maradék, választott helyek kétharmadát kell megszerezniük ahhoz, hogy a hadsereg befolyása nélkül tudjanak kormányozni, bár az alkotmányt így sem tudják majd megváltoztatni, mert ehhez háromnegyedes többség kell.

Az első részeredmények szerint a junta visszavonult tábornokait tömörítő Szövetségi Szolidaritás és a Fejlődés Pártja (USDP) jelentős vereséget szenvedett. Az előzetes adatok szerint a kormányzó párt több erős embere elvesztette parlamenti helyét, köztük például a törvényhozás jelenlegi elnöke is.

A vasárnapi választást a négy éve kezdődött demokratikus átmenet próbájának tekintették megfigyelők. Az országot 1962 óta vaskézzel irányító katonai kormányzat 2011-ben oszlatta fel önmagát. A voksoláson több mint 90 párt 6000 jelöltje indult. A választási bizottság közlése szerint rendkívül magas, mintegy 80 százalékos volt a részvétel. A választás tétje a parlament összetételén kívül az új államfő személye is, akit a törvényhozás néhány hónap múlva választ meg.

A Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kji, aki a juntától örökölt alkotmány értelmében nem indulhat az elnökválasztáson, kijelentette: az NLD győzelme esetén "az elnök fölött" fog állni.

A szavazóhelyiségek zárása után vasárnap Alexander Lambsdorff, az európai megfigyelők küldöttségének vezetője közölte, hogy "nem látott csalásra utaló jeleket". Hozzátette azonban, hogy "a folyamat még korántsem ért véget", és bármi történhet a szavazatok összeszámlálásakor vagy az urnák szállításakor.

Az utolsó szabadnak tekintett - 1990-es - választásokon a junta meglepetésre engedte indulni és győzni az NDL-t, de nem ismerte el az eredményeket, a házi őrizetben tartott Aung Szan Szú Kji pedig nem szavazhatott. A 2010-es választásokon az USDP meggyőző győzelmet aratott, de nem igazán volt vetélytársa: Aung Szan Szú Kji pártja bojkottálta a voksolást. A 2012-ben tartott időközi választásokon az NLD a 44 hely közül 43-at megnyert.