Auguszta
-3 °C
2 °C

Kína mostantól értesíti a világot az embervadászatairól

2015.11.10. 14:02
Peking továbbra sem hagyja futni azokat a hivatalnokokat és üzletembereket, akiket korrupcióval vádol. Eddig külföldön, a helyi hatóságok bevonása nélkül tartóztatták le a szökevényeket, mostantól egyeztetni fognak mindenkivel. A korrupció elleni harcot továbbra is komolyan veszik.

„A jövőben együttműködünk más országok hatóságaival azoknak a kínai állampolgároknak az elfogásakor, akik a korrupciós vádak elől külföldre menekültek” – idézi a Reuters Liu Jiancsaó korrupcióellenes miniszterhelyettest. A politikus elmondta, mostantól tájékoztatni fogják a keresett szökevényekről azokat az országokat, ahova menekültek.

Peking eddig nem bánt kesztyűs kézzel a körözött személyekkel: külföldre is utánuk küldte embereit és hazaszállíttatta őket. Az elmúlt évben 600 embert fogtak el Kínán kívül, anélkül hogy bevonták volna más országok hatóságait. Több ország, köztük az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok nehezményezte, hogy a kínai nyomozók nem tartják be a törvényeiket. 

„Nem akartunk senkinek, semmilyen problémát okozni. Azonban, amikor meghallottuk a kritikákat, úgy döntöttünk, változtatunk a rendszerünkön” – mondta Lincsaó. Megígérte, a jövőben betartják az illetékes ország törvényeit, és bevonják hatóságaikat is a kézre kerítésekben.

A pekingi kormány 2012-ben hirdette meg korrupció elleni harcát. Tavaly még a golfot is betiltották a vesztegetések és a sikkasztások miatt. Az állam vezetése szerint a drága sport „megágyaz a korrupciónak.” Hivatalos adatok nincsenek arról, hány embert fogtak el külföldön, de a szakértők szerint több ezer főről lehet szó. Emberi jogi szakértők szerint nehéz tisztázni, hogy kik azok, akik valóban vétettek a kínai törvények ellen és nem politikai üldözöttek.