Auguszta
-3 °C
2 °C

Szlovénia is kerítést épít a menekültek miatt

2015.11.10. 14:32

Szlovénia a legkisebb területű és lakosságú állam a migrációs útvonalon. Biztosítanunk kell, hogy a lakosság zavartalanul élhesse hétköznapjait. Emiatt műszaki akadályokat helyezünk a horvát-szlovén határra, de a határainkat még nem zárjuk le

– jelentette be Miro Cerar szlovén kormányfő.

A miniszterelnök azt is közölte, hogy Németországtól és Ausztriától függ a határzár. Ha a két ország korlátozná, hogy hány embert fogadnak be, akkor ők is hasonlóan fognak cselekedni. Beszélt Zoran Milanović még hivatalban lévő horvát miniszterelnökkel is, aki elfogadta és megértette a döntését.

A műszaki akadállyal kapcsolatban elmondta: szögesdrótos és gyodás szakaszok lesznek a szlovén-horvát határon.  

„Ez egy olyan probléma, amellyel nem egyedül kell szembenéznünk, hanem egész Európával együtt. Szlovénia biztonságos folyosót tart fenn a menekülteknek, és továbbra is mindenkit regisztrálunk, de fogynak az erőforrásaink” – mondta Vesna Györkös Žnidar belügyminiszter. A tárcavezető a terheltségtől tette függővé a további intézkedéseket és az esetleges határzárt.

Kristosz Sztiliánidész, a humanitárius ügyek európai biztosa támogatásáról biztosította Szlovéniát. Az országba látogató politikus elmondta, a menekültválság globális probléma, ezért globális választ kell adni.

Az osztrák kerítés óta készülnek

Kedd délig majdnem 4000 ember érkezett Szlovéniába, egy nappal korábban alig több, mint 3000 menekültet fogadtak. A magyar-horvát határzár óta az országon 157 ezer menekült ment keresztül. Ausztria és Németország egyelőre napi 6 ezer embert hajlandó fogadni.

November elején a szlovén kormány több kilométernyi szögesdrótot rendelt. Az első hírek szerint a horvát-szlovén zöldhatár egyes szakaszaira akartak kerítést építeni. Hétfőn este viszont a miniszterelnök több órán át egyeztetett a hatóságok vezetőivel a schengeni határokra vonatkozó uniós szabályozásokról. 

20-30 ezer menekültet várnak szerdára és csütörtökre, de egyelőre nem kapott utasítást a hadsereg a kerítés építésre – írja a Planet Siol. A lap délelőtt már arról cikkezett, hogy Cerar lemondta keddi találkozóját az Európai Unió kereskedelmi biztosával.

A szlovén kormány közvetlenül azután rendelte meg a kerítéselemeket Lengyelországból, hogy Ausztria szögesdróttekercseket helyezett el a szlovén-osztrák határnál, a spielfeldi határátkelőnél.

A szlovén-horvát határ 670 kilométer hosszú. Két rövid, alig néhány tíz kilométeres szakaszon a Dráva és a Mura folyók miatt nem szükséges kerítést építeni.

Hétfőn Magyarország 50 rendőrt küldött Szlovéniába a határőrizet segítésére. A magyar rendőrök Mariborban, illetve Muraszombaton közösen dolgoznak majd a szlovén kollégákkal, feladatuk a közrend fenntartása, a bűncselekmények és szabálysértések megelőzése lesz – írja a Magyar Hírlap.

Magyarországon vettek már 100 kilométert

Angela Merkel egy keddi sajtótájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva hangsúlyozta: a szlovéniai fejlemények aláhúzzák annak "sürgősségét, hogy összeurópai megoldáson kell dolgoznunk", és mindenekelőtt biztosítani kell a görög-török uniós külső határt.

Éppen ezért fontos, hogy az uniós kormány-, illetve államfők informális tanácskozást tartanak csütörtökön Máltán az EU-Afrika csúcs után. Az idő sürget, megoldásokat kell találni a külső határok jobb védelmére, tárgyalni kell Törökországgal egy migrációs akciótervről és fel kell gyorsítani az uniós regisztrációs pontok (hot spotok) kiépítését Görögországban és Olaszországban

- mondta Angela Merkel, de hozzátette, hogy a közös európai megoldás ügye "sajnos nem halad annyira gyorsan, amennyire a problémák sürgető volta miatt szükséges lenne" - mondta a kancellár.

Közben a Bild című lap online kiadásában azt írta: a szlovén kormány egyeztette a horvát határon végrehajtani tervezett intézkedéseit az osztrák és német belügyi hatóságokkal, és Magyarországon beszerzett 100 kilométer drótkerítés felhúzásához elegendő anyagot.