A brit titkosszolgálatok hét, a párizsinál kisebb volumenű terrortámadást hiúsítottak meg az elmúlt fél évben – közölte David Cameron, az Egyesült Királyság miniszterelnöke.
A kormányfő azt is elmondta, hogy a helyzet miatt megerősítik az elhárítószerveket. Ezért előrehozná a döntést arról a vitatott törvényjavaslatról, amely szélesíteni a hatóságok lehallgatási és fellépési lehetőségeit a terrortámadások ellen.
„Magammal viszem a gyerekemet is a holnapi francia-angol barátságos mérkőzésre. Nem szólhatnak bele a terroristák az életvitelünkbe” – mondta Cameron.
A miniszterelnök bejelentette: növelni fogják a brit elhárítás (MI5), a külső hírszerzés (MI6) és a főleg lehallgatásokra szakosodott kommunikációs figyelőszolgálat (GCHQ) létszámát; összesen 1900 új ügynököt vehet fel, ami 15 százalékos létszámbővítésnek felel meg. A három szolgálatnál jelenleg nem egészen 13 ezren dolgoznak.
Rovataink a Facebookon