Ugyanúgy, mint idén januárban a Charlie Hebdo elleni merénylet után, François Hollande elnök megint fogadta az Elysée-palotában a republikánus párt vezetőjét, a korábbi köztársasági elnököt, Nicolas Sarkozyt. Azt nem tudni, hogy miben maradtak, de Hollande transzparenciát hirdetett, ami azt jelenti, hogy ma délután háromkor lesz egy megbeszélése, amelynek során a nemzetgyűlés, a szenátus és a parlamenti csoportok vezetőivel egyeztet, utána pedig délután öttől lesz egy másik megbeszélés, ahol az összes parlamenti párt, köztük a szélsőjobboldali Front National vezetőivel egyeztet. Az elnök azt mondta, az a cél, hogy átláható módon, nyíltan beszéljenek arról, hogy mit tudnak a történtekről, és hogy milyen válaszlépéseik lesznek. (Le Monde)
Rovataink a Facebookon