Merkel: Tovább küzdök a meggyőződésemért

Angela Merkel német kancellár egy pénteki televíziós interjúban kijelentette, hogy továbbra is kitart a menekülthelyzet kezelésével kapcsolatos álláspontja mellett, és küzd meggyőződéséért, írja az MTI.

Merkel a ZDF tévének adott esti interjújában hangsúlyozta, hogy a migrációs válság hatékony kezeléséhez elvezető "igazi válaszok" az uniós "külső határokon és Törökországban vannak". Biztosítani kell az uniós külső határokat, és az EU-nak meg kell állapodnia a válság terheinek megosztásáról Törökországgal. Ennek részeként menekültkontingesek átvételéről is meg kell egyezni, hogy "az illegalitást legalitás" váltsa fel - mondta.

A kancellár ismét elutasította, hogy megnevezze a befogadható menekültek felső határát. Németország nem tudja egyedül eldönteni, hogy "ki jön, és ki nem jön", és nem tud "felső határokat egyoldalúan meghatározni" - mondta. Hangsúlyozta, hogy kitart eddigi politikája mellett:

Nem én vagyok az első kancellár, akinek harcolnia kellett valamiért.

Azt is elmondta, ura a helyzetnek, és kizárta annak lehetőségét, hogy bizalmi szavazást kér maga ellen: "Ebben a törvényhozási ciklusban a polgárok rendelkezésére állok".

A német belügyminisztérium ugyanakkor a napokban azt az információt közölte a sajtóval, hogy Németország október 21-től  újra alkalmazni fogja  a dublini rendeletet a szír menekültek esetében is. 

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59