Etelka, Aletta
1 °C
5 °C

Az egyik öngyilkos merénylőt 2012-ben futni hagyták

2015.11.16. 10:50 Módosítva: 2015-11-16 13:19:50

Samy Amimour Párizsban született 1987. október 15-én, és vagy Drancy északkeleti külvárosában lakott (a BBC szerint), vagy Bobigny-ban (ezt írja a Guardian). Hétfő délelőtt hozta nyilvánosságra a francia ügyészség, hogy ő az, aki felrobbantotta magát a Bataclannál, és ezzel nyolcvankilenc ember halálát okozta. 

Az AP a francia ügyészségre hivatkozva azt írja, hogy a 28 éves férfi korábban, egy 2012-es terrorcselekmény miatt a francia titkosszolgálat látókörébe került. Akkor nemzetközi elfogatóparancs is volt érvényben ellene, de eltűnt a hatóságok szeme elől. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mi volt az a terrorcselekmény, ami után nem sikerült elkapniuk. A Le Monde azt írja a férfi családjára hivatkozva, hogy Amimour két évvel ezelőtt Szíriába utazott.

A férfi édesapjával tavaly decemberben interjút készített a Le Monde. A 67 éves Mohamed Seine-Saint-Denisben egy ruhaboltot vezet, és azt mondta az újságnak, hogy 2014 júniusában Szíriába ment és megpróbálta fiát Samyt elhívni és hazavinni az Iszlám Államtól. Amikor találkoztak, a fia sérülésektől szenvedett.

"Samy egy másik férfival volt, aki soha nem hagyott minket egyedül. Rendkívül hidegre sikerült a találkozás, veszekedtünk, nem árulta el, hogyan sérült meg és azt sem mutatta meg, hol él" - mondta a lapnak az édesapa. Nem sikerült a fiát meggyőznie arról, hogy hazatérjen vele.