Salif Traore mali belügyminiszter kora délutáni sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy 30 túszt sikerült kiszabadítaniuk. Három ember meghalt, és a biztonsági erők két tagja is könnyebben megsérült. A kommandósok szobáról szobára vizsgálják át a hotelt. Lezárták az összes kijáratot, ezért azt ígérte, hogy egyetlen túszejtő sem menekülhet majd el.

A támadók nem ismerték a hotel alaprajzát, ezért is tudtak kimenekíteni több bent ragadt embert, mondták a mali biztonsági erők helyi lapoknak. Úgy tudni, hogy négy kínait is sikerült már kihozni, hatan még bent lehetnek. Az indiai nagykövetség szerint az indiai túszok is biztonságban vannak.
Rovataink a Facebookon