Obama azt mondta, hogy katonai szempontból felgyorsítják az eddigi lépéseket, például további különleges erők bevetését is engedélyezte. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy időbe telik majd, amíg végül működni fog a stratégiájuk.
Azt mondta, hogy a helyi szinten kell előrelépéseket elérni. Szerinte könnyedén behatolhatna az amerikai hadsereg Moszulba, Rakkába vagy Ramádiba is, de ez csak átmeneti megoldás lenne. Ha odavinnének 50 ezer katonát Szíriába, mit tennének akkor, ha Jemenből, vagy pedig Líbiából indulnak ki támadások, tette fel a kérdést. Szerinte a legfontosabb, hogy meg kell erősíteni a szíriai, az iraki és a kurd erőket, és egyre több szövetségest próbálnak szerezni a stratégiájuk mellé.
Rovataink a Facebookon