Alapvetően két kérdést érintettek. "Természetesen a migránsválság és annak Európára gyakorolt biztonsági hatásai jelentették az egyik legfontosabb témát, a másikat pedig a kétoldalú együttműködés, és azon belül is a gazdasági együttműködés fejlesztése" - mondta Szijjártó.
A külgazdasági és külügyminiszter a találkozón úgy vélekedett, hogy Európa biztonsági kockázata rendkívüli módon megnőtt az elmúlt időszakban, mert százezerszámra érkeztek az Európai Unió területére illegális bevándorlók mindenfajta szabályozás és ellenőrzés nélkül. "Ez a tény gyakorlatilag védtelenné tette Európát olyan cselekményekkel szemben is, mint amilyeneket az elmúlt néhány napban sajnos megtapasztaltunk" - hangsúlyozta a miniszter.
Rovataink a Facebookon