Tavaly jelentősen nőtt a terrorizmus áldozatainak száma a világon, és több mint harmincezren vesztették életüket merényletekben - közölte a londoni székhelyű Institute for Peace and Economics kutatóintézet.
Néhány elképesztő adat:
- 2014-ben világszerte 32 650 ember halt meg terrorcselekményekben. Ez 80 százalékkal (!) több, mint a 2013-as adat.
- A terrorizmus által okozott gazdasági kárt 53 milliárd dollárra (16,5 ezer milliárd forint) becsülik, ami tízszerese a 2000-es becslésnek.
- A halálos áldozatok feléért az Iszlám Állam nevű közel-keleti dzsihadista szervezet és a nigériai Boko Haram szélsőséges iszlamista csoport a felelős.
- A világ terroráldozatainak közel harmada, majdnem 10 ezer ember Irakban vesztette életét.
- És ami különösen fontos: Nyugaton statisztikai összefüggés van a terrorizmus és a társadalmi és gazdasági tényezők, így például a fiatalok munkanélkülisége vagy a droghasználat elterjedtsége között, s itt a legtöbb áldozatot a magányos merénylők által elkövetett támadások követelik. Ezzel szemben azokban az országokban, amelyek nem tagjai az általában a fejlett világgal azonosított OECD-nek, elsősorban az ott folyó konfliktusokkal és erőszakkal, illetve a korrupcióval függ össze a terrorizmus jelensége.
Rovataink a Facebookon