Egy jó hír estére: úgy tűnik, elmarad a harmadik világháború

Hát akkor ennyit arról, hogy egy orosz gép lelövéséből bomlana ki a harmadik világháború. Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kedd este Putyin haragja ellenére bejelentette:

Moszkva nem tesz katonai válaszlépést Törökországgal szemben az orosz harci repülőgép lelövése miatt

de figyelmezteti Ankarát, hogy az esetnek "elkerülhetetlen következményei" lesznek. Estére az Interfax orosz hírügynökség meg is szellőztette az első következményeket: Oroszország minden katonai kapcsolatát megszakítja Törökországgal. 

Az incidens miatt Brüsszelben már megkezdődött a török kérésre összehívott rendkívüli NATO-csúcs - azt nem tudni, mit akar Törökország, még az is lehet, hogy a szövetség vezérkara elé tárja bizonyítékait. Obama és Hollande is kiállt szövetségese mellett, deklarálta, hogy

Törökországnak joga van megvédenie légterét.

Később a Pentagon szóvivője, Peter Cook hozzátette, egyelőre nem tudják megállapítani, hogy melyik ország légterében járt a gép, amikor lelőtték. 

A rapid csúcstalálkozó este nyolc után véget is ért, Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is szolidaritásáról biztosította Törökországot, és azt mondta:

a szövetség értékelései összhangban vannak a Törökország által közölt információkkal, amelyek szerint az orosz gép megsértette a török légteret

Egyúttal arra kérte a feleket, hogy a súlyos helyzetben körültekintően járjanak el és csökkentsék a feszültségeket.

(MTI, Reuters)

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59